Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Végvári vitézek a Magyarság Házában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 17. 9:19

Az egykori végvári vitézek életét bemutató kiállítás nyílt pénteken Budapesten, a Magyarság Házában látogatható tárlaton az érdeklődők korabeli fegyvermásolatokat és fotókat tekinthetnek meg.

A tárlaton bemutatják Jánváry Zoltán Egyesült Államokban élő grafikusművész fotóit, amelyeken hagyományőrzők láthatók 16. századi öltözékében. A Nevadában élő művész fotói a végvári vitézek mellett hajdúkat és huszárokat is ábrázolnak korabeli fegyverekkel és hangszerekkel. A fotókon a ruhák és a fegyverek mellett a hagyományőrzők hajviselete, szakálla, bajusza is a legapróbb részletekig korhű. A felvételek többsége a III. Gyulaffy Mustrán készült 2011-ben.

Jánváry Zoltán a kiállítás megnyitója után elmondta, hogy a képeket a Nádasdy Mausoleumként ismert könyv illusztrációinak mintájára készítette el. Az 1664-ben Nürnbergben kiadott kötet a hun és magyar vezérektől egészen I. Lipót trónra lépéséig követi nyomon a magyar királyok történelmét, összesen ötvenkilenc rézmetszetet tartalmaz.

A hagyományőrző, valamint ismeretterjesztő kiállítás képein a harci öltözékek mellet különböző hangszerek is megjelennek. A végvári vitézek a háborúban harcoltak, de békeidőben vidám életet éltek a végházakban. Balassi Bálint számos költeményében örökítette meg a magyar vitézek hősi cselekedeteit.

„Ezek a férfiak katonák voltak, magyar katonák, akik Magyarország egyik legnehezebb korszakában, a 16. században éltek, harcoltak és ha kellett, haltak meg hazájukért" – mondta a kiállítás megnyitóján Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.

A végvárak a 15-16. században a török hódítás ellen épültek az Adriától a Dunántúlon át egészen Erdélyig. A magyar védelmi rendszer egész Európa védvonala volt, az ott élő és harcoló vitézek nemcsak saját hazájukat, hanem Európát is védték a hódítóktól. Ezekben a századokban még nem volt jellemző a később általánossá vált egységes öltözet és fegyverzet.

Az „Ami a viselet mögött van…Vitézek a végeken" című kiállítás a budai Várban három héten keresztül látogatható. A szervezők szerdánként iskolák számára a korszakot bemutató történelemórákat tartanak, amelyekre várják az intézmények jelentkezését.