Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszélyben az EADS robotrepülőgép programja

Szöveg: JETfly |  2010. január 25. 13:26

Az európai hadiipari cég, az EADS egy újabb programja kerülhet veszélybe, hiszen azontúl, hogy komoly problémákkal küzd az A400M katonai szállítógép jövőjét illetően, a Talarion névre keresztelt robotrepülőgép (UAV) megépítésére vonatkozó tervei is kudarcba fulladhatnak.

Az erről szóló híreket a napokban közölte az EADS egyik illetékese, és hangsúlyozta, hogy a Talarion program várhatóan komoly veszélybe kerül, ha a nyár folyamán nem érkezik konkrét megrendelés az UAV-re Németországtól, Franciaországtól és Spanyolországtól.

A robotrepülőgép fejlesztése körülbelül 1,5 milliárd euróba kerülne a három partnerország számára, a 45 darab Talarion beszerzése pedig további 1,4 milliárd dollárba.

A Talarion robotrepülőgépre ezidáig még nem érkezett konkrét megrendelés, az EADS bejelentése szerint legkésőbb 2010 közepéig tudják finanszírozni a programot.

1595895950
 

Címkékhadiipar