Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszprémben jártak a hadtörténeti múzeum munkatársai

Szöveg: Magyar hadisírgondozás facebook oldal | Fotó: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum |  2022. március 7. 16:22

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) munkatársai folyamatosan járják az országot, hogy a pályázatok keretében már felújított sírhelyek és síremlékek állapotának megfelelő fenntartásáról személyesen is meggyőződjenek.

hadisír (1)

A jelenlegi Veszprém megye területe az első világháború idején (a Balaton-felvidék akkor még Zalához tartozott, Veszprém megye viszont a Balaton keleti végét körülölelve egészen a Sióig terjedt) a császári és királyi 19. (győri) és a 48. (nagykanizsai) hadkiegészítő kerülethez, valamint a magyar királyi 20. (nagykanizsai) és 31. (veszprémi) honvéd kiegészítő kerülethez tartozott. A hadköteles férfilakosság zöme a kiegészítő kerületek számával megegyező számú közös, illetve honvéd gyalogezredeknél teljesített katonai szolgálatot. Kisebb számban természetesen a haderő egyéb fegyver- és csapatnemeinél is szolgáltak. Veszprémben az 1780-as évek óta működő Alsóvárosi temetőben ekkor létrehozott hősi parcellába az első világháború alatt, a veszprémi hadikórházakban elhunyt katonákat temették el. Többségükben az Osztrák-Magyar Monarchia magyar és más nemzetiségű katonái voltak, de akadnak köztük orosz, szerb, román és olasz hadifoglyok is. A háború végéig összesen mintegy 360-400 temetkezés történt.

hadisír (6)

A HM HIM munkatársainak egyik állomása Veszprém volt, ahol 2018 nyarán került sor az Alsóvárosi temetőben található 297 párnaköves és 17 egyéni hadisír, valamint a Hősi Kereszt megtisztítására, restaurálására, a szöveg és a díszítés újrafestésére, egyes esetekben a márványtáblák cseréjére. A második világháborút követően elhanyagolt parcella először a Honvédelmi Minisztérium és Veszprém Megyei Jogú Város együttműködésében újult meg 2012-ben, majd a kutatásoknak köszönhetően újabb, felújítást igénylő hadisírok kerültek elő, illetve a felújított sírhelyek egy részének megtisztítása is időszerűvé vált. Utóbbira került sor az említett, 2018-as munkálatok során.