Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezénylőzászlós a honvéd kadétoknál

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Dömsödi Richárd |  2021. december 16. 9:41

A székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonáinak irányításával éppen katonai közelharcot és kézitusát gyakoroltak a Honvéd Kadét Programban résztvevő SZC Árpád Technikum Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, amikor az alakulat vezénylőzászlósa, Csizmadia Lajos főtörzszászlós látogatást tett náluk.

_CSL0712

A látogatás során a vezénylőzászlós a képzés menetéről tájékoztatta Tóth Ágnes igazgatóhelyettest, majd elbeszélgetett a 9/H. osztály mintegy húsz diákjával, akiket jótanácsokkal is ellátott.

Az ezred vezénylőzászlósa nem üres kézzel érkezett a kadétokhoz: közeledve az ünnepekhez ajándékokat adott át nekik, hiszen az elmúlt időszakban igen jól teljesítettek.

_CSL0547

A székesfehérvári alakulat 2021-től az az intézmény Honvéd Kadét Programban résztvevő kilencedik, tizedik és és tizenegyedik évfolyamának tanulói részére tart képzést a honvédelmi ismeretekből. A tantervben - a katonai közelharc és kézitusa, valamint az alaki kiképzés és a katonai angol nyelv mellett - a tanév második felétől lövészet, eszközismeret, fegyverzettechnika is szerepel, elősegítve a Honvéd Kadét Program sikerességét.

A kadétok felkészítése blokkosított rendszerben zajlik. A diákok - a szakmai gyakorlat részeként - a nyáron már látogatást tettek az ezred laktanyájában, ahol híradó és infokommunikációs, vagyis rádiókomplexum és vezetési szakági ismeretekkel bővítették tudásukat. Mindezek mellett bepillantást nyertek a szervezet főnökségeinek és alegységeinek munkájába is.