Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezérkarfőnöki találkozó Katarban

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Katari Haderő |  2024. február 21. 19:40

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke háromnapos katari látogatáson vett részt Salem bin Hamadbin Mohammed bin Aqeel Al Nabit altábornagy, a Katari Haderő Vezérkar főnökének meghívására. A szakmai delegációk részvételével zajló kétoldalú találkozó célja az országok közötti lehetséges katonai együttműködés területeinek meghatározása volt.

Katar kiemelt figyelmet fordít a NATO tagállamok haderőivel történő együttműködésére. Korábban az Arab-öbölben fekvő országban települt többek közt az Atlanti Szövetség afganisztáni légi műveleteit irányító központ. Jelenleg is állomásoznak amerikai, francia, brit és török csapatok a világ egyik legnagyobb földgáz- és olajkészletével rendelkező állam területén. A Magyar Honvédség és a Katari Haderő szárazföldi haditechnikai eszközparkjában több típusazonos fegyverzettechnikai eszköz is található: a PzH 2000 önjáró löveg, a Leopard 2A7 közepes harckocsi és az Ejder Yalcin páncélozott harcjármű (azaz a Gidrán – ahogy Magyarországon ismert). Harci eszközeiknek azonossága kiváló alapot biztosít felkészítési és kiképzési együttműködés kialakítására Magyarország és Katar között.

A Katari Emír Légierő elsődlegesen nyugati típusú repülőgépeket (Eurofighter Typhoon, Rafale, F-15, C-17) üzemeltet. Pilótáik kiképzését saját nemzeti repülőakadémiájukon végzik a katariak, de az intézmény képzési lehetőséget kínál más országok katonái számára is – repülőgépvezető, légiforgalmi irányító, vadászirányító, drónkezelő és repülőtér-üzemeltető szakokon. Az említett képzések ugyancsak potenciális együttműködési lehetőségeket rejtenek magukban a két állam között.

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes diplomáciai útja során ellátogatott a Katari Haderő szárazföldi parancsnokságára, ahol annak szimulációs központjában megtekintette a PzH 2000 önjáró löveg és a Leopard 2A7 harckocsi kezelésére felkészítő, a Tatán üzembe helyezettekkel teljesen megegyező szimulátorokat. A Honvéd Vezérkar főnöke szintén hivatalos volt a külföldi csapatoknak is állomáshelyet adó Al-Udeid légibázisra. Itt működik az Al Zaeem Mohammed Bin Abdullah Al Attiya Air Academy, az ország repülőakadémiája, ahol többnemzeti oktatógárda biztosítja a magas színvonalú és a nemzetközi előírásoknak megfelelő kiképzés végrehajtását. A Honvéd Vezérkar főnökének és az őt kísérő szakmai delegációnak részletesen bemutatták a katari repülőakadémia képzési komplexumát.

Kapcsolódó cikkek