Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katari delegáció hazánkban

Szöveg: HVK, Takács Vivien | Fotó: Szabó Lajos zászlós, Horváth Sztaniszláv |  2023. november 23. 6:45

Ötnapos látogatásra érkezett hazánkba a Katari Fegyveres Erők nyolcfős delegációja november 21-én, kedden. A dr. Juszuf Ahmed al-Kajed dandártábornok vezette küldöttséget dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta hivatalában.

LALA5631

A találkozó során a felek közötti egyeztetésen kiemelt szerepet kapott a két ország közötti katonai együttműködési keretek elmélyítése, különös tekintettel az oktatás, valamint a szakkiképzés területére. A katari vezető elmondta, hogy országa számára nagyon fontos a NATO szabályzóknak megfelelő felkészítés, ezért is kiemelt jelentőségű számukra a NATO tagállamokkal való együttműködés lehetősége, különös tekintettel azokra, akik hozzájuk hasonló haditechnikai eszközöket rendszeresítettek, úgymint a Leopard 2A7 harckocsik vagy a PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök. A megbeszélés során a tábornokok megegyeztek a további törzs szintű szakmai egyeztetések előkészítéséről is.

A katari katonai vezetőkből álló delegáció ezt követően látogatást tett a zalaegerszegi Rheinmetall Hungary gyárba, ahol megtekintették a Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű KF41-es változatának gyártási folyamatát.

_HSZ9149

A vendégek november 22-én a magyar haderő modern, ütőképes tüzérségi eszközeivel ismerkedtek a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárnál. A delegációt Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnoka fogadta, majd Tóth István ezredes, az alakulat parancsnoka tájékoztatást adott a dandár tevékenységéről, szervezeti struktúrájáról, valamint technikai felszereltségéről is. Laktanyabejárás során a küldöttség tagjai megtekintették a Kupolában helyet kapó PzH 2000 önjáró löveg szimulátorokat, majd statikus bemutatón szemügyre vehették – többek között – a Leopard 2 A4HU harckocsit, a Gidrán páncélozott harcjárművet és a Panzerhaubitze 2000-es típusú önjáró löveget is.

A hét további részében a vendégek további szakmai egyeztetéseket folytatnak az MH Szárazföldi Parancsnokság vezetőségével.

Kapcsolódó cikkek