Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezérkari főnökök találkozója

Szöveg: Szöveg: Szanda Zsolt szds. |  2009. március 18. 11:54

Szerb-magyar vezérkarfőnök szintű határ menti találkozóra került sor a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségében március 18-án.

 

 

 

 A delegáció tagjait dr. Böröndi Gábor dandártábornok fogadta a röszkei határátkelőnél.

Miután a Zrínyi Miklós Laktanyában katonai tiszteletadással fogadták a vendégeket Miloje Miletic altábornagy, szerb VKF, és Tömböl László mk. vezérezredes, HM HVKF plenáris megbeszélés keretében többek között a Magyar Honvédség átalakításáról, a missziós szerepvállalásról, az együttműködési lehetőségekről, valamint a kétoldalú katonai kapcsolatok helyzetéről, fejlesztésének lehetőségeiről tárgyaltak.

Azt követően az alakulótéren statikus bemutatóra került sor. 

 

Fotó: Dancsi Attila szkv.

1595885115