Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszafoglaltak egy várost az al-Kaidától

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 13. 9:12

A jemeni hadsereg heves harcokban visszafoglalt egy várost az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi erőitől az ország déli részén – közölte június 12-én, kedden a védelmi minisztérium, amit szemtanúk is megerősítettek.

Az Arab-félsziget déli részén lévő országban a hadsereg az Egyesült Államok támogatásával igyekszik ellenőrzése alá vonni azokat a településeket, amelyeket a szélsőségesek tavaly, az Ali Abdullah Száleh – időközben lemondott – jemeni elnök elleni tömegtüntetések idején elfoglaltak.

Helyi beszámolók szerint az Abján tartományban lévő Dzsaar településre északnyugati irányból törtek be hétfőn a hadsereg páncélosai, majd állásokat foglaltak el a város központjában. Az egyre erősödő támadás hatására az al-kaidások feladták állásaikat. Az összecsapásokban 24-en vesztették életüket. A milicistákkal teli teherautók, nyomukban a hadsereggel, a szomszédos Csukra település felé menekültek. A hadsereg kedden teljesen ellenőrzése alá vonta a várost.

Szemtanúk szerint a szélsőségesek távozásuk előtt röpiratot osztogattak a helybelieknek, amelyben bocsánatot kértek tőlük amiatt, hogy „háborúba sodorták" a települést.

CímkékNATO