Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszaverték az ellenséget!

Szöveg: Szűcs László |  2008. szeptember 25. 21:16

Elérkezett egyik csúcspontjához a Veszprém közelében található „nullaponti” gyakorló- és lőtéren zajló Bevetési Irány 2008 gyakorlat. A hódmezővásárhelyi 5/62-es lövészzászlóaljra épülő zászlóalj harccsoport – három napos harcászati gyakorlatának végén – éleslövészetet hajtott végre.

Közel ezer katona és háromszáz technikai eszköz. Ekkora volt a harcértéke annak a zászlóalj harccsoportnak, amely a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyen települő 5/62-es lövészzászlóaljának bázisán alakult meg. S ez a kötelék teljes egészében részt vett a Bevetési Irány 2008 gyakorlat keretében rendezett éles lövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton.

1595880324
A harccsoport harcászati gyakorlata még a héten kedden kezdődött, és csúcspontja a csütörtöki lövészet volt. Ennek kezdete előtt dr. Böröndi Gábor ezredes, a debreceni dandár parancsnokhelyettese elmondta: a zászlóalj harccsoport a NATO magas készenléti erőibe felajánlott, s megerősítő erőként két-két harckocsi és páncéltörő rakéta szakasz, valamint egy-egy aknavető szakasz és ágyútarackos tüzérüteg vesz részt benne. Ezek az erők természetesen mind részt vettek az éles lövészet végrehajtásában, sőt a szárazföldi egységek harcát a levegőből három Mi–24-es harci helikopter is támogatta.

Természetesen a zászlóalj harccsoport nemcsak „vaktában" lövöldözött, hanem egy kidolgozott harcászati szituáció szerint hajtották végre feladataikat. Eszerint az országot fegyveres támadás érte, s a magas készenlétű köteléknek ezt kellett úgynevezett halogató harccal megállítani, majd az ellenséges erőket a határon túlra szorítania, az eredeti állapotokat visszaállítania.

Böröndi ezredestől megtudtuk: az éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlat célja, hogy ellenőrizzék az alkalmazási készenlétet elért zászlóalj harccsoport működését. Emellett azt is vizsgálták, hogy mire képes a kötelék az ország fegyveres védelme érdekében.

A zászlóalj harccsoport éles lövészettel egybekötött harcászati gyakorlatára való felkészülés első lépéseként a zászlóalj

1595880324
három százada – az Alfa, a Bravo és a Charlie századok – külön-külön hajtották végre a megelőző harcfeladatokat és éleslövészeteket. A több mint egy hétig tartó felkészülés során az Alfa század harccsoportja az úgynevezett halogató harcot gyakorolta, míg a Bravo század védelmi és korlátozott célú támadó harcfeladatokat, a Charlie század pedig támadó harcfeladatokat oldott meg.

A zászlóalj harccsoport éles lövészetét követően Kovács József dandártábornok, a debreceni dandár parancsnoka elmondta: a végrehajtás sikeres volt, a katonák visszaverték az ellenséget. A parancsnok hangsúlyozta, hogy a gyakorlat harcvezetési részét már lehetett értékelni – mégpedig jó értékelést kapott – a lövészeti feladatok eredményeinek kiértékelésére azonban néhány napot még várni kell.

A Bevetési Irány 2008 gyakorlat a zászlóalj harccsoport éleslövészete után is folytatódik a nullaponti gyakorló-, és lőtéren. A katonák most már a következő kiemelt rendezvényekre, vagyis az október 7-ei szakmai nap és az október 8-ai fő látogatói nap alkalmából megrendezendő bemutató lövészetekre készülnek. Az elkövetkező napokban a legfontosabb feladatuk az lesz, hogy a légierő kijelölt egységeivel, vagyis a Gripenekkel, az Albatroszokkal és a Mi–24-es harci helikopterekkel gyakorolják az együttműködést a két lövészetre.

További képek:

1595880324
 

1595880325

 

1595880325
 

1595880325
 

1595880325
 

Fotó: Szűcs László és Bödő Viktória