Igen, víztartályok. Az első harckocsi prototípusát hívták az angolok „tank”-nak, azaz magyarul víztartálynak, lévén rettegtek az ellenséges kémektől. A titkolózás odáig ment, hogy még az angliai gyár munkásai is úgy tudták, mozgatható víztartályokat készítenek fontos mezopotámiai agrárberuházásokhoz.
Sokan az angol Little Willie-t tartják minden harckocsi ősének, ám közelebb járunk az igazsághoz, ha ezzel a megtisztelő címmel az Osztrák-Magyar Monarchia 1905 mintájú, két géppuskával felszerelt kerekes páncélgépkocsiját tüntetjük ki. A világ első összkerékhajtású páncélkocsijának tervezése 1904-ben kezdődött Hauptmann Robert Wolf által, aki ezen túlmenően is komoly szerepet játszott az osztrák-magyar hadsereg motorizációs megújhodásában. Pontosabban: játszott volna…
Az Austro-Daimler Panzerautomobil teljesen zárt páncélozott teste 3 milliméter vastag nikkelacélból készült, lekerekített élekkel. A motort eleinte egy páncélozott házba szerelték, a két fős legénység – azaz a sofőr és a lövész – fülkéje a motor mögött helyezkedett el. A homlokzati páncéllemezbe két látórés került, oldalra viszont egy sem, így a vezető kilátása meglehetősen korlátozott volt. A tornyot 3,5 milliméter vastag páncélzat védte, melyben helyet kapott a vízhűtéses 7,7 milliméteres Maxim géppuska.
Austro-Daimler Panzerautomobil
A Daimler 4,4 literes 4-hengeres karburátoros motorja 1050 fordulat/percnél 30 lóerőt adott le (más források 32 vagy 35 lóerőt említenek). Az üzemanyagtartályok kapacitása nagyjából tíz órai mozgáshoz volt elegendő. A motorteljesítményt zárható differenciálművel ellátott hajtótengelyen keresztül (!) továbbították a kerekekhez, ellentétben az akkor szokásos láncos meghajtású hátsó kerekekkel.
A laprugóra függesztett, tömör gumiabroncsokkal burkolt első kerekeket nikkel-acél borította, átmérőjük 83 centiméter volt. A szintén tömör gumival abroncsozott, küllős hátsó kerekek fából készültek, 92 centiméteres átmérővel és részben páncélozott burkolattal.
Az 1905 novemberére elkészült jármű első próbái során a nézőket lenyűgözte a teljesítmény és az a képesség, hogy a gép 60 százalékos emelkedőn is könnyűszerrel felkapaszkodott. A járművet mind a német, mind az osztrák-magyar birodalomnak felajánlották; a német hadügyminisztérium elutasította az ajánlatot és a Monarchia katonai vezetése is meglehetősen fékezett érdeklődést tanúsított, az egyébként műszakilag számos világújdonságot felvonultató páncélkocsi iránt.
Little Willie
Az 1914-ben kitört első világháború során nagyon hamar ráébredtek a brit illetve francia főparancsnokok, hogy a „nyílt sisakkal” végrehajtott rohamok – az ellenséges gépfegyvertűz jóvoltából – gyakorlatilag felérnek egy tömeges öngyilkossággal. Ráadásul a bombatölcsérek, a mély, sáros talaj és a szögesdrót szintén a nullához konvergálta az esélyeket. Így azután a brit és francia hadvezetés egy idő után folyamatosan azon törte a fejét, hogy a gyalogságot miként juttassa el az ellenséges lövészárkokhoz – a senki földjén keresztül.
Minden körülmény adott volt a harckocsi „feltalálására”, így hát 1915-ben az angol William Tritton megálmodta a Little Willie-t, melyet az angolszász világ a mai napig minden harckocsi ősének tekint. A prototípus hamarosan megkapta a már említett „tank” álcázó nevet, és 1916-ban előállt az eszköz, amely immár képes volt árkon-bokron-drótakadályokon át az ellenség közelébe csörömpölni.
A Foster-Daimler traktorokból kölcsönvett 105 lóerős Daimler-Benz motor a test hátuljába került, amelyet egy belső és két külső tartály látott el üzemanyaggal. A fegyverzet kezdetben egy szabványos Vickersből és hat Madsen 7,7 milliméteres géppuskából állt. A hatfős személyzet védelmét 10 milliméteres, golyóálló szegecselt lemezek biztosították.
Mark I.
A Little Willie-t villámgyors fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan követte az angol Mark I., amely gyakorlatilag a páncélos hadviselés hajnalát és a harckocsigyártás tömeges beindítását jelentette. Ez volt az a fegyver, illetve fegyvernem, amely véget vetett a lövészárokharcnak.
A híres romboid alakú profil ikonikussá vált az első világháború harckocsitörténelmében; ez a formai megoldás jól alkalmazkodott a legrosszabb terephez is, mindazonáltal korának műszaki problémái nagyban korlátozták felhasználhatóságát. A súly, az elégtelen motorteljesítmény, a lassúság, a legénység számára elviselhetetlen zaj és rázkódás mellé még az ellenséges tüzérség találékonysága is nehezítette az angol tankok helyzetét.
A németek igen hamar rájöttek, hogy az üreges töltésű „K-golyó” és a tüzérségi tűz közvetlen alkalmazása sikerrel alkalmazható a brit harckocsik ellen. Mindezek elképesztő angol veszteségeket eredményeztek az első hadműveletek során. A Somme-offenzíva alatt a brit tankok háromnegyede odaveszett azáltal, hogy vagy elromlott, vagy elsüllyedt a sárban, vagy pedig egyszerűen kilőtték. A túlélő egyharmad azonban elvégezte a dolgát. Megjelenésük páni félelmet keltett a német lövészárkoknál, emellett óriási propagandaértékkel bírtak.
Mark IV.
A Mark I. hibáiból igyekeztek mihamarabb levonni a tanulságot, ezért hihetetlen sebességgel jelentek meg a II. és III. változatok, mígnem a Mark IV-gyel előállt a nagy háború legjelentősebb, legnagyobb példányszámban – több mint 1200 darab – gyártott harckocsija.
Páncélzata immár 12 milliméter vastagságú volt, megnövelt térfogatú üzemanyagtartályát pedig védettebb helyre szerelték, a hatótávolság 56 kilométerre nőtt. A Daimler hathengeres, soros benzinmotorja ezres fordulatszámnál 105 lóerőt szolgáltatott, 6,4 kilométer/órás sebességet téve lehetővé. A sebességváltó 2 első (felezhető) és 1 hátrameneti sebességfokozattal rendelkezett.
Az első ízben 1917. június 7-én bevetett hatvan darab Mark IV jól szerepelt a csatatéren, ám a július 31-ei harmadik ypres-i ütközet alatt az új tankok többsége szó szerint elsüllyedt a sárban. A túlmelegedő motorok, a brutális súly és a terepérzékenység következtében a brit harckocsik első világháborús jelentősége elhanyagolható volt; amelyik megúszta a fenti problémákat, azt kilőtte a német tüzérség. Egyetlen esetet írhatunk javukra: 1917 novemberében Cambraiban 460 darab Mark IV bevetése döntőnek bizonyult a bonyolult és jól védett német árokrendszer ellen.
(Folytatjuk.)
