Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zárógyakorlat után

Szöveg: Kovács István százados |  2010. december 11. 13:17

Végrehajtotta missziós felkészítést záró gyakorlatát, az MH KFOR Zászlóalj negyedik váltása. A külszolgálatra készülő, többségében a debreceni lövészdandár első lövészzászlóaljától  érkezett katonák december 7-8. között adtak számot tudásukból. A Gyakorlattervező Csoport számos olyan feladattal szembesítette a parancsnoki és beosztotti állományt, amivel műveleti területen is találkozhatnak.

Fábián László alezredes, a Gyakorlattervező Csoport parancsnokhelyettese gyors ütemben adta a váratlanul felmerülő incidenseket, az alájátszó csoporton keresztül.
A katonák az elsődleges feladataik – a járőrözés, objektumvédelem, VIP-személy kísérése – mellett számot adtak olyan képességeikről is, mint például a munkavédelem, a hadijog és a kommunikáció a műveleti területen.

Az MH KFOR Zászlóalj negyedik váltásának kijelölt parancsnoka, Szabó Sándor alezredes és dr. Böröndi Gábor dandártábornok, a debreceni alakulat parancsnoka december 8-án, a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában fogadta a zárógyakorlatot ellenőrző, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alárendeltségében működő csoportot. Ellenőrizték az okmányrendszert, ellátogattak a felkészülő váltás parancsnokságára, valamint a gyakorlatvezetőség munkahelyeire is. A nap végén pedig, a dóci helyőrségi lőtéren, megtekintették az éleslövészettel egybekötött VIP személy kísérési és kimenekítési feladat végrehajtását.
A délutáni előzetes értékelésen az ellenőrző csoport a missziós feladatok ellátására megfelelőnek értékelte a látottakat, így a kontingenst is.

 

 

 

Fotó: Dancsi Attila szakaszvezető