Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zombor, a magyar történelem képregényhőse

Szöveg: Sin Bettina | Fotó: Rácz Tünde |  2024. október 25. 20:54

A Zrínyi Kiadó szervezésében, a Bálna Honvédelmi Központban mutatták be a Zombor című képregénysorozat első darabját. A honfoglalás előtti korban élő kiskamasz, Zombor kalandjait végig követő történet nem titkolt célja, hogy a jó katona erényeit ismertesse meg a ma élő kamaszgyerekekkel.

„Zombor egy bátor ifjú, jellegzetes kamasz örömökkel és problémákkal. A képregénysorozat bemutatja, hogyan lesz belőle honfoglaláskori lovasíjász harcos. Elfoglalja a Kárpát-medencét, és egy olyan személyiségfejlődésen megy keresztül, ahol a ma is érvényes katonaerényeket fejleszti ki magában. Bátorságot, közösségben gondolkodást, bajtársiasságot – mondta dr. Hajdú Ferenc, a Zrínyi Kiadó igazgatója, az ötlet megálmodója. „Nem titkolt célja a képregénysorozatnak, hogy kapcsolatot keressünk a jelen ifjúságával. Zombor szereplője lesz a most készülő új honvédelmi tankönyveknek is, amik szintén a Zrínyi Kiadó gondozásában készülnek. Reményeink szerint a fiatalok megszeretik a figurát, aki ráveszi őket arra, hogy komolyabb műveket is olvassanak a honvédelem, a hadtudomány, a hadtörténelem, a haditechnika témájában” – tette hozzá.

Becskei Gábor író számára különleges feladat volt megalkotni Zombor világát. Az első fejezet a magyarok honfoglalás előtti világába kalauzolja az olvasót. Mivel ez a korszak kevés tárgyi emléket, forrást hagyott maga után, lehetett szárnyalni a fantázia világában. „A történészek között is sok vita van a nomád népekről, a történelmi tényeket vagy eseményeket illetően. A képregényben a kor csak egy keret, fontosabb Zombor története. A fikció folyamatosan keveredik a valósággal.”

w2024.10.24.zombor kepregeny bemutato.rt. (3)

Az illusztrátor, Vadas Máté kifejezetten örült, hogy szabad kezet kapott a képi világ megteremtéséhez. „Ebből a korból nem sok emlék maradt fent, de szerencsére a műfaj kaland, nem tudományos értekezés. A fantázia és a homályos múlt összemosásából született meg az a vizualitás, amit a képregényben látunk. Egyfajta jellegzetességet, életérzést próbáltam kialakítani, mintsem történelmi hitelességet, és kifejezetten szárnyaltam a művészi szabadságban.” Az illusztrátor számára a legjobb kihívás Zombor vonásainak megalkotása volt. Igyekezett egy szimpatikus fiút rajzolni, akinek különlegessége a világító kék szem. Bár a magyarok Ázsiából érkezve barna szeműek voltak, akkoriban már megkezdődött a keveredés a világos germán népekkel, ezért a kék szem valójában előre mutatója az európai jövőnek, akárcsak Zombor maga.

Zombor az elképzelések szerint a történetben kiteljesedik harcosként, és lehet, hogy feltűnik majd teljesen más történelmi korokban is, de ez még a jövő zenéje és meglepetése.