Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cél a magyar győzelem!

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Füzes Judith |  2024. március 15. 15:27

„A győzelemért és minél szebb helyezésekért utazunk Ohióba” – szögezte le Fazekas Szilárd őrmester, a tavalyi Best Warrior járőrkupa ötödik helyezettje. Az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred 38. Területvédelmi Zászlóalj Kiképző Század rajparancsnoka az ohiói nemzetközi verseny idei kiírásában már vezetőként irányítja a négyfős válogatott felkészülését, amely célegyenesbe ért.

Az Ohiói Nemzeti Gárda szervezésében zajló nemzetközi vetélkedőre rögös út vezet, hiszen az atlétikai, gimnasztikai, súlyemelő, tereptani és térképészeti foglalkozások után a tengerentúli haderőnél rendszeresített lőfegyverekkel is meg kell ismerkedniük az indulóknak. A négyfős válogatott szolnoki fegyverkezelési foglalkozása után eljött az idő, hogy a katonák az izbégi lőtéren is bizonyítsanak tűző nap és 12 kilométer/órás szélerősség kíséretében. „A katonák fekvő, térdelő és álló testhelyzetből, illetve harcárokból, párcserés végrehajtással is lőnek ma. Ugyanígy tüzelnek előre mozgás során gépkarabéllyal, amit közben pisztolyra cserélnek” – ismertette a feladatokat Manzák Attila főtörzszászlós. Az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vezénylőzászlósa elmondta, hogy a tartalékosoknak újdonságot jelentett az izbégi lövészet. „Mivel az alaplőgyakorlatokon nem találkoznak ilyen helyzetekkel, külön kiképzést szerveztünk a versenyzőknek, hogy Ohióban se jelentsen nekik ez gondot” – fűzte hozzá.

20240313_Izbég_tartalékosok_lövészete_FJ (2)

„Csak múlt héten kezdtük el tanulni a BREN 2-es gépkarabélyok kezelését, amit a mai lövészeten kiegészítettünk az M4A típusú amerikai fegyverekkel. Ezek jóval ergonomikusabbak, mint az AK-63D gépkarabély, amin én tanultam lőni” – összegezte tapasztalatait Sipos Gergő Kristóf tartalékos törzsőrmester, az MH 4. Területvédelmi Ezred 38. Területvédelmi Zászlóalj rajparancsnok-helyettese. „Az önkéntes katonai szolgálat során Debrecenben négyhónapos toronylövész kiképzést kaptam, de őrző-védő felkészítésen is részt vettem, ahol megismerkedtem többek közt a BREN karabéllyal és pisztollyal. Utóbbiak kezelésében, szét- és összeszerelésében, sőt az egészségügyi ismeretekben is tudok segíteni a kiutazóknak. Persze számomra is újdonságot jelent és hasznos a mai program, amit egyébként nagyon élvezek” – beszélt az itthon maradó csapat szerepéről Bottyán Klaudia, a 46. Területvédelmi Zászlóalj tartalékos főtörzsőrmestere.

20240313_Izbég_tartalékosok_lövészete_FJ (22)

„A szolnoki különleges erőknél szeretnék szolgálni később, az ő felkészítésük hatalmas előnyt jelent majd nekem a későbbiekben. A mostani tapasztalatokat rá tudom építeni a korábban szerzett ismereteimre, hiszen 15 éves korom óta járok lőni” – tette hozzá Tobak Dávid őrmester, az MH 7. Területvédelmi Ezred 19. Területvédelmi Zászlóalj rajparancsnok-helyettese. A tartalékosok felkészítése Dóc és Sándorfalva között 20 kilométeres tereptan foglalkozással folytatódik, majd visszatérnek a kecskeméti laktanyába, ahol a gimnasztikai és atlétikai felkészítést folytatják. Kiutazásuk előtt, még a jövő héten Szentendrére látogatnak speciális úszóedzésre, ezzel válik teljessé kiképzésük.

Kapcsolódó cikkek
Best_Warrior_index

Ohióba készülő elit járőrök

2024. február 22. 7:00

20240227_Best_Warrior_felkészülés_TZ_index

Négyen maradnak!

2024. február 29. 12:03

20240305_Szolnok_ohioi_járőrversenyre_felkészülés_FJ_ (00)

A legjobb négyes

2024. március 6. 16:41