„Egyértelmű, hogy szeretem és megvédem!”

A magyarok ismernek, büszkék a sportolóként elért eredményeidre és sok szórakoztató műsorban láttak téged. Kevesebben tudják azonban, hogy mivel foglalkozol, amikor kisétálsz a kamerák elől. Hogyan telnek a mindennapjaid?

Szerencsésnek érzem magam, hogy életkortól függetlenül ennyien ismernek, noha a fiatalabbak csak a szórakoztató arcomat látták a tévében. Sosem akartam híres lenni, a bírói döntéssel elveszített olimpiai döntőm óta viszont érthető módon ismernek. Örülök, hogy így alakult, mert azóta mindig azzal foglalkozhattam, amit szeretek. Mi, birkózók azt szoktuk mondani, hogy hármónkat egészen biztosan ismer az ország: Növényi Norbert és Farkas Péter olimpiai bajnokokat, valamint engem. Egyébként jóban is vagyunk. Ami engem illet, fiatalokkal foglalkozom a saját küzdősport akadémiámon.

Pontosan mit tanítasz nekik?

Modern közelharcot oktatok és máig beállok edzeni velük. Szeretünk versenyezni, de az a legfontosabb, hogy aki hozzám jár, az meg tudja védeni magát, egészséges marad, megtanul esni és különböző fogásokat, amik egy életen keresztül ösztönösen beépülnek a mozgásába.

Mennyire követed a mai birkózást, szurkolsz a magyaroknak?

Természetesen figyelem őket és szorítok nekik, de azt gondolom, hogy alapvető problémák vannak a sportágunkkal. Az emberek négyévente látnak birkózást, amikor a magyarok szerepelnek az olimpián, és nem értik a meglehetősen kacifántos szabályrendszert. Ma már azt látjuk, hogy minden sportágban hatalmas stábok dolgoznak a versenyzők mellett, megjelentek a tudományos szakemberek.

Hogyan értékeled az adatalapú fordulatot?

Szerintem nagyon helyes a sporttudomány megjelenése, mert ez bizonyos mértékben segít felkészülni. Ugyanakkor egy küzdősportot elég nehéz mérni, mert speciális mozgásforma, ráadásul mozgó ellenféllel találkozol. Ezek a tényezők kiszámíthatatlanná teszik a küzdelmet, tehát nem elég csak adatokra támaszkodni, hanem kell felkészítő edző is, aki összességében és a meccs folyamatában látja a dolgokat. Mondok egy életszerű példát: általában reggel könnyebb megverni a legerősebbet, a birkózó program azonban gyakran csúszik, délután pedig már teljesen máshogy kell készülnöd ellene. És akkor még nem mentünk bele a taktikai részletekbe vagy az adott meccsre kijelölt bíró meggyőzéséhez szükséges technikákba.

Téged nemcsak a birkózás érdekelt, hanem az egész palettát látni akartad. Ezt is adod tovább a gyerekeknek?

A mai világban sokféle tudás fellelhető az interneten, én viszont rendszerbe szedve adok át valós gyakorlati ismereteket. Technikát, taktikai elemeket, alapmozgásokat és az egésznek a lelkületét, ami nagyon fontos.

Életkorodból fakadóan még voltál sorkatona. Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra?

A katonai kötődésem még korábban kezdődött, amikor édesapám 1984-ben levitt a Budapesti Honvéd Sportegyesületbe. Katonatisztektől tanultam birkózni, a mesterem például Hoffmann Géza alezredes volt. Mivel ő vezette az akkori Testnevelési Főiskola birkózó tanszékét, a dolog elméleti-szakmai részét is olyan alapossággal tanultam meg, mint máig kevesen. Hatodikos koromban, amikor mesterem életkora miatt már nem tudta pontosan bemutatni a gyakorlatokat, kikért az iskolából és velem vizsgáztatott. A klub szakosztálya sajnos 1989-ben megszűnt és csak később nyitották újra. Talán én vagyok az utolsó aktív honvédos, aki még a régi garnitúrában tanulta a szakmát.

Szóval te nem a hadseregben láttál először testközelből katonát. Milyen volt a szőnyeg után a laktanyában találkozni velük?

Tizennyolc éves koromban kellett bevonulnom az egyéves szolgálati időre. Ami azt illeti, nem voltam szófogadó fiú, ezért sokat kerültem büntetésbe. Fogdán egyszer sem voltam, de számtalanszor kellett árkot ásnom vagy felmosnom. Aztán mégis letettem az esküt, édesanyám fiókjában máig ott pihennek a katonai egyenruhában készült képeim. Jól is állt rajtam a kimenő, a lányok egyenesen odavoltak érte. Én azért azt is tudtam, hogy ez szolgálatot jelent.

Nem lepődöm meg, hogy engedetlennek tartottak akkoriban, de mi a helyzet most?

Azért rengeteg hasznos dolgot tanultam akkor is. Fegyelmet követeltek az életünkben, kezdve a ruhák rendben tartásától a tiszteletteljes kommunikációig. Szolgálatteljesítés közben kialakult köztünk egy jó bajtársi kapcsolat és megtanultunk együtt dolgozni. Felelősséget kellett vállalnom a tetteimért és a kimondott szavakért is. Ezek máig értékes tapasztalatok. Akkoriban kritikus voltál a szolgálattal, de a mai honvédséget pozitívan értékeled.

Mikor érezted úgy, hogy fontos a rendszerezettség és a haza szolgálata?

Nem volt fordulópont, fokozatosan érlelődött bennem a dolog. Engem sosem zavart, ha bepiszkoltam a kezem. Vannak eszközök, amiket meg kell tanulni használni, különösen egy fiúnak. A honvédségnél ezt mind el lehet sajátítani, a tanulás pedig nem pusztán hasznos, de élvezetes is.

Negyvenhét évesen is töretlen az elköteleződésed a honvédelem iránt?

Bejártam a világot, de sosem tudtam elhagyni a hazámat. Mellesleg a külföldi ismerősök mindig áradoznak, hogy mennyire jól érzik magukat nálunk. A hozzáállásom tehát töretlen. Hogy is szól a tartalékos katonákat toborzó kampány jelmondata? Szeretem, megvédem! Hogy szeretem, az egyértelmű, és ha ezért tennem kell, akkor azt is örömmel vállalom, bár nálam sokkal nagyobb szükség van a fiatalokra. Örömmel láttam az árvízi védekezésnél, hogy több generáció dolgozott együtt. Teljesen lenyűgözött a gyors munka, így nem lesz gond azzal, hogy megvédjük szülőföldünket. Ahogy a küzdősportokban szokták mondani viccesen, felvesszük az alapállást és megkezdjük a kalapálást.

Egyre több versenyző csatlakozik a honvédség sportszázadához. Külföldön sok a katonasportoló?

Máshol ez nem újkeletű dolog. Régóta divat, különösen a küzdősportolók között, hogy a honvédségben is szolgálnak. Egyenruhában az a feladatuk, hogy közelharcra és önvédelemre képezzék az állományt. Egyébként én is ezt csinálom a saját akadémiámon. Külföldön bevett rendszer a nálunk most kibontakozó kettős életpálya.

Szerintem nagyon fontos birkózóként a csibészség, de egy élsportoló rendkívül fegyelmezett is. Egyetértesz?

Természetesen, ez az egyik hasonlóság a küzdősport és a honvédelem között. Amikor feladatot hajtasz végre, ott nincs szórakozás, nincs játék, hanem koncentrált munka zajlik. A szőnyegen, a ringben vagy a páston elég egy pillanatnyi figyelemkihagyás, és máris bajba kerülsz.

Említetted, hogy mennyi minden változott a honvédségnél az évtizedek során. A gondolkodásmódbeli átalakulás mellett a technikai eszközpark is elég látványosan kicserélődött. Hogyan éled meg, hogy ma alapvetően más körülmények fogadnak a haderőnél, mint a nyolcvanas évek végén?

Én egy teljesen megújult honvédséget látok ma. Új eszközök és új módszerek vannak. Elég körülnézni a Bálna Honvédelmi Központ családbarát kiállításán: Lynxek, Leopárdok, Gidránok, PzH lövegek, H145 helikopterek és sorolhatnám tovább a vadiúj high-tech eszközöket.

Tudom rólad, hogy civilként is vonzódsz a katonai eszközökhöz. Milyen felszereléseket vagy járműveket gyűjtesz?

Valóban nagyon szeretek vadászni, horgászni, lőni, terepjáróval sárban dagonyázni és minden természetes foglalkozást, kalandot. Az ilyen tevékenységekhez általában a katonai felszerelések a legalkalmasabbak, kezdve a sátraktól a járművekig. Egyedül a repülő járművekről nincs tapasztalatom, viszont a bevonuló fiatalok közül még kikerülhetnek kiváló pilóták! Ha most lennék 20 éves, biztosan egy vadiúj katonai helikopter lenne az álmom!