Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

HadERŐ: a haza szolgálata, szeretete, értéke

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: archív felvételek |  2024. augusztus 21. 15:52

A Magyar Honvédség a „Szeretem, megvédem!” mottó jegyében vár területvédelmi tartalékosokat soraiba. Az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” magazinműsor augusztus 20-i adásában Takács Attila altábornagy nyilatkozott arról, miért érdemes most jelentkezni tartalékosnak, illetve az állami ünnepeken katonai tiszteletadást biztosító testőrezred parancsnoka és a hagyományőrző fonyódi kishuszárok vezetője beszélt arról, hogy számukra mit is jelent a haza – a kampánymottóban megjelenő – szolgálata és szeretete.

tartalékosok_montázs

Élményalapú kiképzés, túlélési ismeretek, fizikai felkészítés, anyagi megbecsülés várja a tartalékosoknak jelentkezőket, akik egészségesebb életmóddal ismerkednek meg és nagyobb mentális erővel vérteződnek fel a kiképzésük során.

Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese a HadERŐ-nek adott interjújában elmondta: szerződéskötéskor bruttó 150 ezer forint azonnali juttatás jár egy területvédelmi tartalékosnak, az éves rendelkezésre állási díj pedig bruttó 600 ezer forint. Ezen felül fejenként bruttó 500 ezer forint toborzó bónuszt kap az a tartalékos, aki egy újabb katonát toboroz.

„Célközönségünk az egyetemista korosztály, illetve a technikus képzésben lévő ötödéves középiskolások korosztálya. Egy egyetemista tartalékos jogviszonnyal, ösztöndíjszerződéssel minimum havi bruttó 160 ezer forintot kap” – tájékoztatott Takács Attila altábornagy, aki leszögezte a tartalékos rendszerbe – mely 65 éves korig minden az előírt feltételeknek megfelelő jelentkező számára nyitva áll – elsősorban csapattagokat keresnek.

tisztavatás_felkészülés

Zsolnai Tamás ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred parancsnoka vezeti azt a díszegységet, amely az ünnepélyes tisztavatáson biztosítja a katonai tiszteletadást az esküt tevőknek, az elöljáróknak, illetve az esemény közönségének. A testőrezred parancsnoka nosztalgiával emlékezett vissza saját tisztavatására és eskütételére a Kossuth téren, és beavatta a nézőket azokba a részletekbe, amelyek a díszelgők munkáját különlegessé, és egyben nehézzé is teszik.

A fonyódi kishuszárok 14 esztendős hagyományőrző egyesületét sokan ismerik. A gyerekek rendszeresen készülnek nemzeti ünnepekre, felvonulásokra. Megtanulnak díszlövést leadni, lovagolni, koszorúzni, és ami a legfontosabb: összetartó, bajtársias közösséget alkotnak. Domina Barnabás alapító, tartalékos katona és kislánya, Boglárka mesél a hagyományőrzés iránti elhivatottságáról, jelentőségéről.

Fonyód_kishuszárok

Domina Barnabás mozdonyvezetőként dolgozik a MÁV-nál, három gyermeket nevel feleségével, vezeti a fonyódi kishuszárok hagyományőrző csapatát és mindeközben hazáját is szolgálja tartalékosként az MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezrednél. Családjának minden tagja aktív katonai hagyományőrző. „A szeretet a családból túlburjánzik, s lesz belőle közösségi szeretet és hazaszeretet” – vallja. Az általa vezetett egyesületnek Fekete Zsigmond nyolc éve tagja. A fonyódi kishuszár óvodás kora óta részt vesz a feladatokban. Örül, hogy ezáltal olyan helyekre is eljut, ahova másképp nincs lehetősége, például a Sándor-palotába.

Az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” katonai magazinműsor augusztus 20-i adása itt érhető el.

2024_tartalékosok_feliratos