Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 234. oldal

Cikkek
1596076738

Amerikai gyakorlatra készülnek

2020. március 4. 18:47

Az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnokának felkérésére minősítő gyakorlaton vesznek részt augusztusban az MH 2. vitéz Vattay Antal és az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred állományából – önként jelentkezés alapján – szervezett alegység katonái. A tavaly kezdődött felkészítésük ez évi első fázisában az MH Bakony Harckiképző Központ táborfalvai lő- és gyakorlóterén sajátítják el a feladatok végrehajtásához szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.

1596076649

Válaszkeresés a jövő kihívásaira

2020. március 3. 22:03

A Magyar Honvédség Modernizációs Intézete és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezésében rendeznek konferenciát március 2-3-án, Budapesten, az egyetem oktatási központjában. A nemzetközi eszmecserén a jövőben várható biztonsági kihívásokra, valamint a változó fenyegetésekre keresnek válaszokat.

1596076652

Az új katonai életpályamodell is egész életre szól

2020. március 3. 19:43

Nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott előadást a haderő általános helyzetéről, valamint a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról Benkő Tibor honvédelmi miniszter március 3-án, Kaposváron.

1596076612

Katonáink felkészültek a koronavírus elleni védekezésre is

2020. március 3. 3:31

Az illegális migrációval már nem csupán a terrorizmus, de a koronavírus is kéz a kézben jár. Katonáink felkészültek feladataik ellátására; a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága pedig minden tárgyi és technikai feltételt biztosít számukra – jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Hercegszántón, március 2-án, hétfőn.

1596076601

A haditechnika az ék a kutatás-fejlesztésben

2020. március 2. 18:59

„Száz éves a hazai haditechnikai kutatás-fejlesztés” címmel rendeztek konferenciát és kiállítást március 2-án, hétfőn, Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében.

1596076597

Amerikai gyakorlatsorozatra készülnek

2020. március 2. 16:18

Több mint ötszázan vesznek részt március 2-6. között a „Defender Europe 2021” elnevezésű, amerikai vezetésű gyakorlat tervezői konferenciáján Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Az ötnapos tanácskozáson a jövő évi gyakorlat koncepcióját és irányelveit tervezik meg a résztvevő nemzetek képviselői.

1596076620

Beváltott remények

2020. március 2. 15:42

Két éve repülnek a Magyar Honvédség színeiben az Airbus A319 többcélú közepes csapatszállítók. Az elmúlt időszak során a kecskeméti repülő-műszaki szakemberek egy kifejezetten megbízható géptípust ismerhettek meg, amely sok mindenben különbözik az eddig üzemeltetett repülőgépekhez képest…

1596076541

Három évtized a hazáért

2020. február 28. 9:14

Február 27-én, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális központban ünnepelték a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) megalapításának harmincadik évfordulóját. A rendezvényen részt vett Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.

1596722489

Vigyázz, robbantás!

2020. február 28. 9:01

Egy százhúsz kilogrammos légibombát és ötvenhat tüzérségi gránátot robbantottak fel a Magyar Honvédség tűzszerészei február 27-én, csütörtökön az MH Bakony Harckiképző Központ táborfalvai robbantóterén.

1596722479

Kesztyűs viadal és földharc

2020. február 28. 7:28

Kemény, de sportszerű összecsapásokat hozott az idén VIII. alkalommal megrendezett Kinizsi Közelharc Kupa. Az MH Altiszti Akadémia és a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület által szervezett Katonai Küzdősport bajnokságon több mint százötvenen vettek részt. A versenyzők idén is három kategóriában, kis- és nagykesztyűs viadal, valamint földharc versenyszámokban bizonyíthatták felkészültségüket.