Aktuális videók - 379. oldal
Hősi halottá nyilvánítják a négy tűzszerészt
2016. július 1. 22:27
A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják − mondta a honvédelmi miniszter a július 1-jei, péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. Dr. Simicskó István közlése szerint sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes.
Sikeresen zárult az EBESZ fegyverzetellenőreinek magyarországi látogatása
2016. július 1. 13:37
Kifogástalannak értékelték a szervezést és a végrehajtást az EBESZ Magyarországon járt fegyverzetellenőrei. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet látogatócsoportja a június 30-i, csütörtöki zárónapon Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison járt, ahol tagjai képet kaptak az alakulat képességeiről, tevékenységéről és az ott folyó képzésről.
A halott katona nem ellenség többé
2016. június 30. 18:05
„Parancsra fordultak egymás ellen, de halálukban megbékéltek azok a német és magyar katonák, akik a második világháborúban vesztették életüket” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, június 30-án, csütörtökön, a székesfehérvári Szentlélek katonai temető megnyitásának 25. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
EBESZ-fegyverzetellenőrök Magyarországon
2016. június 30. 9:24
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) huszonhét részt vevő államának 73 képviselője érkezett ötnapos látogatásra Magyarországra. A csoport képviselői ittlétük alatt megtekintenek egy katonai létesítményt és egy repülőbázist is.
A rekreáció alatt is egészségesen
2016. június 29. 9:29
A rekkenő hőség ellenére sokan ellátogattak az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) Egészség Centrumába, hogy részt vegyenek az Országos Vérellátó Szolgálat által szervezett véradáson. Az alakulat közelmúltban megrendezett egészségnapján emellett szűrésekkel és előadásokkal várták az érdeklődőket.
Honvédelmi tábor Kecskeméten
2016. június 28. 14:21
Honvédelmi táborban vesznek részt június utolsó két hetében a kecskeméti Gáspár András Szakközépiskola rendészeti tagozatos hallgatói. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison változatos programokkal várták a fiatalokat a katonák. A nyár folyamán tíz helyszínen rendez honvédelmi tábort az érdeklődők számára a honvédség.
Középpontban a harcászat – szlovák-magyar búvárgyakorlat
2016. június 27. 7:28
Idén másodszor látta vendégül a szeredi szlovák műszaki zászlóalj búváralegységét az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred Szolnokon. Június 20-ától egy héten át közösen gyakoroltak különböző harcászati feladatokat a magyar és a szlovák katonák.
Történelmi időutazás
2016. június 26. 7:39
Ausztria keleti régiója évente egyszer visszarepül az ókori Római Birodalom korába, hogy felelevenítse Pannonia történelmét. A Carnuntumi Régészeti Parkban megrendezett Römerfest visszajáró résztvevői a X. Gemina Légió magyar hagyományőrzői.
Erőszakmentes megoldásra törekedve
2016. június 24. 19:44
Háromnapos gyakorlatot tartottak a csobánkai gyakorlótéren. Az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ szakemberei, három nemzet katonáival és számos civil szervezet képviselőivel kiegészülve, egy fiktív afrikai országban történt incidensekre reagáltak.
Elismerés a határon szolgálóknak
2016. június 24. 16:02
Szent László napja alkalmából mintegy 100 katona vehette át a Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet Hódmezővásárhelyen. A kitüntetések a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos tevékenység során tanúsított kiemelkedő helytállás elismerésére adományozhatóak.