Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A bátorságot gyakorlatokon lehet megszerezni

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. október 21. 18:00

„Önök a bátor emberek közé tartoznak. Amerikai szövetségeseinkkel együttműködve pontosan hajtották végre a feladataikat és erre joggal lehetnek büszkék” – értékelte az amerikai és a magyar katonák teljesítményét dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, a Brave Warrior 2015 nevű gyakorlat, VIP-napján, október 21-én.

1596002752

Közös, amerikai-magyar, zászlóalj-szintű, éleslövészettel egybekötött, összhaderőnemi harcászati mozzanattal zárult a Brave Warrior 2015 elnevezésű gyakorlat a Magyar Honvédség nullaponti gyakorlótéren, szerdán. A mozzanatot dr. Simicskó István honvédelmi miniszter mellett megtekintette Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, és Fucsku Sándor vezérőragy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is.

A dinamikus mozzanatot követő nyilatkozatában Colleen Bell hangsúlyozta: ez a gyakorlat nagyszerű példája annak az együttműködésnek, közös alkalmazhatóságnak, mely a NATO-szövetség sikerének alapja.

1596002752

„Amerikai és magyar katonák egy hónapja gyakorlatoznak együtt. Kemény munkájukat ezzel a rendkívül látványos mozzanattal koronázták meg. Mindezt különösen annak fényében értékeljük nagyra, hogy ebben az időszakban komoly humanitárius kihívással is szembe kell néznünk. Minél nagyobbak a globális kihívások, annál fontosabb, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Európa közösen szálljanak vele szembe. Elkötelezettek vagyunk egy szabad és békés világrend megteremtésében, és ennek érdekében kell folytatnunk a közös munkát" – fogalmazott a nagykövet-asszony.

Dr. Simicskó István, az amerikai és a magyar katonák mellett köszönetet mondott a Brave Warrior 2015, számítógéppel támogatott törzsvezetési gyakorlatán résztvevő szlovák, horvát, román, szlovén és ukrán katonák teljesítményéhez is.

1596002752

„Mindannyian láthattuk, hogy katonáink milyen precízen dolgoztak. Az együttműködés képessége komoly emberi érték. Egy katonai szövetség erejét valójában annak bátorsága, szellemisége, és harcedzettsége adja. Ezeket pedig többek között ilyen gyakorlatokon lehet megszerezni, mint a Brave Warrior 2015. Ahhoz, hogy katonáink el tudják látni országaink biztonságának legmagasabb szintű szavatolását, folyamatos készenlétben kell lenniük" – közölte a honvédelmi tárca vezetője.

Hozzáfűzte: Magyarország mindig a NATO megbízható szövetségese volt, és most is példásan bizonyította remek együttműködési képességét. Mint fogalmazott: az észak-atlanti szövetség legfőbb célja a polgárok biztonságának szavatolása.

1596002752

A komoly médiaérdeklődésre is számot tartó Brave Warrior 2015 gyakorlat VIP-napján többek között magyar T-72-es harckocsik és BTR-ek; amerikai Stryker-típusú harcjárművekkel és HUMWEE-kal együtt küzdötték le a képzeletbeli ellenséget – mégpedig magyar Gripen-vadászgépek, és amerikai A-10-es csatarepülőgépek hatékony légi támogatásával.

A gyakorlat záró ünnepségén dr. Simicskó István, és dr. Benkő Tibor vezérezredes elismeréseket adtak át a Brave Warrior 2015-ön kiemelkedő teljesítményt nyújtott amerikai és magyar katonáknak.


1596002752

Fotó: Rácz Tünde és a szerző