Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A biztonságért közösen felelünk

Szöveg: Révész Béla |  2019. április 16. 11:47

Harmincnegyedik alkalommal rendezték meg az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát. A had- és rendészettudományi szekció megnyitóján Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott beszédet.

1599201277
Ismét megrendezték a magyar felsőoktatás legnagyobb hallgatói tudományos seregszemléjét, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (ODTK). A szimpózium elsődleges célja az, hogy ösztönözze a hallgatói tudományos és művészeti diákköri tevékenységet, valamint támogassa a tehetséges hallgatókat. Az esemény had- és rendészettudományi szekciójának az Óbudai Egyetem adott otthont. A megnyitón elhangzott: a szekció iránti érdeklődés évek óta folyamatosan nő, az idén 166 pályamunkát küldtek be a hallgatók.

1599201278
Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntőjében a fiatalok tudományos munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a konferencia résztvevői egy radikálisan átalakuló világban folytatják tanulmányaikat, amelyben nem elég csak lépést tartani a változásokkal, de elébe is kell menni azoknak. „Ez az a felgyorsult világ, amelynek egyik legfontosabb szegmense a biztonság kérdése, amelyért mi, a jelen, és önök, a jövő nemzedéke felelünk. Ezért van rendkívül nagy jelentősége az önök tudományos elkötelezettségének" – mondta a honvédelmi miniszter.

A tárcavezető a honvédelmi és haderőfejlesztési program kapcsán rámutatott: a hosszú távú projekt nemcsak a legkorszerűbb haditechnikai eszközök beszerzését jelenti, de kiemelt szerepet kap benne a tudományos fejlesztés, a kutatás, innováció is. Példaként a – működését hamarosan megkezdő – kibervédelemmel és kutatással foglalkozó központot és a digitális katona programot említette.

1599201278
Réger Mihály, az egyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az Óbudai Egyetem elkötelezett a tehetséggondozás mellett, amelyen belül a legnagyobb és legfontosabb éppen a diákköri tudományos tevékenységhez kapcsolódik. Mint mondta, a mostani esemény fókuszpontja annak a rengeteg energiának és erőfeszítésnek, amely egy ilyen rendezvény hátterében áll.

A konferencia három napjának szakmai-szabadidős programjában kerekasztal-beszélgetést is tartanak a védelmi képességek és a hadiipar fejlesztése témakörében katonai, rendőri és kormányzati szereplőkkel.

1599201278
Fotó: Rácz Tünde