Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A főváros légterében gyakorolt a Magyar Honvédség

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. május 10. 17:56

A légi szállítást, a leszállóhely megközelítését, valamint a sérültszállítási feladatokat gyakorolta május 10-én, kedden a Magyar Honvédség egy Mi-8-as típusú helikoptere Budapest légterében, illetve a Honvédkórház–Állami Egészségügyi Központ területén.

Honvédségi helikopter körözött május 10-én kedden, 10 és 16 óra között a főváros légterében. Az MH 86. Szolnok Helikopterbázis állományába tartozó Mi-8-as típusú forgószárnyas légiszállítási, leszállóhely-megközelítési és sérültszállítási gyakorlatot hajtott végre a Honvédkórház–Állami Egészségügyi Központ területén, valamint a Dunakeszi-Budapest útvonalon.

A gyakorlat során a helikopter által szállított, imitált sérülteket a kórház szakszemélyzete az ilyenkor szokásos betegútvonalon a Sürgősségi Betegellátó Osztályra vitte, szimulálva a valóságot megközelítő helyzetet.

A gyakorlatot követően prof. dr. Grósz Andor
orvos dandártábornok (képünkön), a Honvédkórház katonai főigazgató-helyettese

a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: „Először gyakoroltunk az MH 86. Szolnok Helikopterbázis egységével sebesültszállítási feladatokat, illetve ennek kapcsán a sürgősségi betegellátás első szakaszait. Miután az ország katasztrófa-ellátásának egyik kiemelt intézménye vagyunk, szükségesnek láttuk, hogy Mi-8-as helikopterrel is begyakoroljuk ezt. Tavaly a vörösiszap-katasztrófa miatt tíz sérült érkezett hozzánk, akkor polgári mentőhelikopterrel hozták a betegeket. Ez egy olyan momentum volt, ami elengedhetetlenné tette, hogy a honvédségen belül, a légi kutató-mentést végzőkkel is szervezzünk egy közös gyakorlatot."

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Dévényi Veronika