Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hazatérőket köszöntötték

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. március 26. 4:31

Visszafogadó ünnepséget tartottak március 25-én Hódmezővásárhelyen. Az Afganisztánban fél év szolgálatot teljesített Tartományi és Újjáépítési Csoport (MH PRT-9), a KFOR kontingens (MH KFOR-3) váltásának és a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) egyéni beosztásaiból hazatérőket a város főterén dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és dr. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere köszöntötte.

1595916045
A műveleti területen feladatunkat befejeztük, a honi területre történő átcsoportosítást végrehajtottuk – jelentette péntek délelőtt Hódmezővásárhelyen a honvédelmi miniszternek dr. Lippai Péter ezredes, az MH PRT-9, Kanyó László alezredes, az MH KFOR-3 parancsnoka és Tóth Attila alezredes, az ISAF egyéni beosztású állomány rangidős tisztje.

A hazatérőket dr. Hende Csaba köszöntötte: „Isten hozott benneteket itthon! Nagy út van mögöttetek: misszióból tértetek haza. Csak az tudja, hogy mit jelent ez, aki hozzátok hasonlóan bejárta ezt az utat. Egy idegen és nem egyszer forrongó világban szolgáltatok a piros-fehér-zöld színek alatt", fogalmazott a tárcavezető. „A nemzet érdekében vállaltátok a veszélyt, ott voltatok, ahová a nemzet segítséget akart küldeni. Azért dolgoztatok, hogy a világ, amelyben élünk, jobb hely legyen, mint korábban volt. Jobb hely legyen Afganisztán, amelynek népei most egy véres és zűrzavaros anarchia reménytelenségében élnek, jobb hely legyen Koszovó, amely két szomszéd nemzet kegyetlen háborúja után keresi a békét, a sebek begyógyításának a lehetőségét", mondta.

1595916045
„A kijelölt feladatokat rendben elvégeztétek, a missziók céljait derekasan szolgáltátok. Szövetségeseink tisztelettel és elismeréssel szóltak a munkátokról. Köszönöm, hogy azt, ami ebből a két nagy közös nemzetközi vállalkozásból Magyarországra jut, elvégeztétek! Köszönöm, hogy vigyáztatok magatokra és vigyáztatok egymásra! Köszönöm, hogy szolgáltatok, köszönöm, hogy szolgáltátok a hazát! A küldetésetek ma lezárult, térjetek haza! Mindnyájunk nevében kívánom, hogy találjátok meg a helyeteket itthon", üdvözölte a missziókból hazatérőket a honvédelmi miniszter.

Ezt követően dr. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere köszöntötte a hazatért honvédeket. „Külön tisztelettel és szeretettel üdvözlöm a Hódmezővásárhelyen szolgálatukat teljesítő katonákat, akikre a város minden polgára büszke!", kezdte beszédét. „Megköszönöm a Honvédelmi Minisztériumnak a vásárhelyi laktanya kiemelt támogatását, a város minden polgára nevében ígérem, hogy támogatni fogjuk a Magyar Honvédség törekvéseit, nemzetközi szolgálatát. Azt kívánom mindnyájunknak, hogy a sikeres, erőt és embert próbáló missziós feladat teljesítése után legyen néhány békés hetük, legyen alkalmuk átölelni szeretteiket, hogy pihenjenek!"

1595916046
Lázár János hozzátette: azon dolgoznak, hogy a jövőben olyan hadsereg legyen Magyarországon, amely megélhetést, tisztes egzisztenciát és komoly társadalmi megbecsülést biztosít mindenki számára.

A missziókban résztvevőknek a békefenntartásét járó szolgálati jeleket dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök, Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnok-helyettese, dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka és Kovács József ezredes, Hódmezővásárhely helyőrségparancsnoka adta át.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária