Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megújult a katonai filmstúdió

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2011. március 25. 17:14

A honvédelmi miniszter adta át március 25-én a HM Zrínyi Média Kft. megújult Film- és fotóstúdióját. Az új stúdió a lehető legkorszerűbb technikai eszközökkel és jól felkészült szakemberekkel segíti majd a Magyar Honvédség munkáját.

1595916044
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át március 25-én, pénteken délután a HM Zrínyi Média Kft. Film- és fotóstúdióját a társaság Kerepesi úti épületében. Az ünnepélyes eseményen a tárcavezetőn kívül megjelent Gulyás Dénes, az Országgyűlés kulturális- és sajtóbizottságának tagja, illetve Juhász István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója. Jelen volt továbbá Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendező, dr. Szakály Sándor hadtörténész, professzor és Szabó László Zsolt, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgató-helyettese. A meghívásnak eleget téve részt vettek a rendezvényen a tárca gazdasági társaságainak vezetői, s több katonai szervezet parancsnoka mellett eljöttek kommunikációs tisztek, valamint a Ludovika Zászlóalj hallgatóinak képviselői is.

„Az információ megfelelő áramlása a hadügyekben kulcsfontosságú, enélkül nem létezhet sikeres hadviselés", kezdte ünnepi beszédét a honvédelmi miniszter. „Békeidőben mindez fontosabb, mélyebb jelentést kap: ez az új filmstúdió is ezt szolgálja." Dr. Hende Csaba kiemelte: a kötelező sorkatonai szolgálat szüneteltetése óta a Magyar Honvédség élete, munkája, nemzetért végzett szolgálata a közgondolkodásban némileg háttérbe szorult, a hadsereg általában a NATO részeként jelenik meg. „Márpedig a hazát nekünk magunknak kell megvédeni, ha úgy hozza a szükség", mutatott rá a tárcavezető, kiemelve, hogy ez teszi a honvédséget napjainkban is egyik legfontosabb nemzeti alapintézményünkké.

Hende Csaba úgy fogalmazott: habár az elmúlt években is folyt bizonyos információs- és propagandatevékenység, mindez elsősorban nem a Magyar Honvédség katonáinak áldozatos munkáját állította fókuszba, hanem a korábbi ciklusok politikai vezetőit helyezte a reflektorfénybe. „Eközben háttérbe szorult a belső kommunikáció, a hadsereg felső vezetése és a katonák párbeszéde, illetve a közvélemény tájékoztatása a honvédség tevékenységéről" – mondta a miniszter. Hende Csaba rámutatott: a Zrínyi Média jelenlegi vezetése gyökeresen új elképzelésekkel látott munkához tavaly nyár elején, amit az bizonyít a legékesebben, hogy a korábbi 960 milliós költségvetéssel szemben az idei előirányzat 660 millió forintra csökkent. Ehhez képest az ismert költségvetési megszorítások keretében – zárolások formájában – az ügyvezető úrral egyeztetve, a tárca egy újabb hullámban, további csaknem 200 millió forinttal csökkentette a Zrínyi Média központi támogatását. Ennek ellenére – amint azt a mai stúdióavatás ténye is bizonyítja – a cég ma, újabb technológiai és szellemi kapacitásokat mozgósítva többet tesz le az asztalra, mint korábban.

1595916044

„Ez az új stúdió is a Magyar Honvédséget és ezen keresztül a magyar nemzetet hivatott szolgálni" – emelte ki Hende Csaba, aki ezt követően köszönetet mondott a Zrínyi Média vezetésének és dr. Gubcsi Lajos ügyvezetőnek. „Azt kérem önöktől, ezek után is tartsák szem előtt, mi a rendeltetésük, hiszen a Honvédelmi Minisztérium minden háttérintézménye, parancsnoka, elöljárója azért dolgozik, hogy a Magyar Honvédség jobb, erősebb és hadrafoghatóbb legyen a korábbinál. „Hiszek abban, hogy ez a stúdió alkalmas lesz arra, hogy az itt készülő produktumok közelebb hozzák a Magyar Honvédséget a honvédelemtől elidegenített magyar emberekhez" – zárta mondandóját a miniszter, aki sok sikert és jó munkát kívánt a Zrínyi Médiának, majd Isten áldását kérte a munkatársakra.

A miniszteri beszédet követően dr. Szakály Sándor hadtörténész, a Pannon Egyetem professzora elevenítette fel röviden a katonai filmgyártás történetét. Beszédében olyan legendás nevek pályafutását idézte fel, mint Daróczi József, Kádár Gyula ezredes, dr. Szentpéteri Tibor, Kuntár Lajos vagy Karai Sándor, és arra kérte az új filmstúdió munkatársait, hogy tekintsenek példaképként a fenti személyiségekre, a haditudósítók korábbi generációira. „Komoly előnyt jelent majd, hogy a stúdió vezetője, Wonke Rezső olyan szakember, aki számtalanszor forgatott háborús helyzetben", tette hozzá. „A feladat nem új, de annál fontosabb, hiszen mindenkivel meg kell ismertetni történelmünket, múltunkat. A stúdiónak minden lehetősége adott ahhoz, hogy ellássa e feladatot, és az új Magyarország számára hirdesse büszkeségeinket, erősítse a nemzethez tartozás érzését, és tisztességesen, szakszerűen, valamennyiünk javára tevékenykedjen."

Az ezt követő bejátszásból kiderült, mire is képes a bővítést követően a Zrínyi Média Film- és fotóstúdiója, melynek feladata nem merül ki a felvételek készítésében, az események dokumentálásában, a műsorszámok gyártásában. A rendelkezésre álló technikai park és szakembergárda készen áll arra is, hogy kommunikációs tréningek segítségével nyújtson felkészülési lehetőséget, fejlessze az ebben résztvevők beszédkészségét, megjelenését, viselkedését olyan helyzetekben, amelyekkel szolgálatuk során találkozhatnak. A Zrínyi Média a közeli napokban együttműködési megállapodást köt a Honvéd Vezérkarral, amelynek értelmében a stúdióban képezhetik majd magukat a honvédség különböző szintű parancsnokai, valamint a Ludovika Zászlóalj hallgatói. Hasonlóképp rövidesen megállapodás aláírására kerül sor, amely az alakulatok kommunikációs tisztjeinek hasonló felkészítését, képességeik folyamatos szinten tartását célozza. Mindezeket a lehetőségeket természetesen a Zrínyi Média térítésmentesen bocsátja rendelkezésre, ezzel is jelezve, hogy feladata a tárca és a haderő szolgálata.

1595916044
Ennek jegyében Hende Csaba és Gubcsi Lajos átvágták az avatást jelképező szalagot. „Az a dolgunk, hogy megszerettessük a honvédséget önmagával, majd az önmagát szerető honvédség megszerettesse magát a társadalommal", fogalmazott rövid beszédében a Zrínyi Média ügyvezetője, kiemelve, hogy a magyar nemzet az elmúlt 1100 év folyamán mindig akkor volt a legsikeresebb, amikor ez megvalósult. Ezt követően Gubcsi Lajos szimbolikusan átadta a stúdiót a honvédelmi tárcának és a honvédségnek, kiemelve: „Itt minden a hadseregé, beleértve a munkánkat is."

Az ünnepélyes stúdióátadás végén egy kellemes meglepetésre is sor került. A Zrínyi Média az elmúlt év végén kezdett tárgyalásokat az MTI-vel annak lehetőségéről, hogy a társaság – mintegy katonai hírügynökségként – vállalná a nemzeti hírügynökség részére a honvédelmi témájú hírek és háttéranyagok szolgáltatását. Az ünnepségre az MTI vezérigazgató-helyettese aláírt szerződéssel érkezett: mindez azt jelenti, hogy a katonai hírügynökség a mai naptól kezdve a Magyar Távirati Iroda szerződéses partnere.

Fotó: Dévényi Veronika

További képekért kattintson galériánkra!