Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai hivatás egy életre szól (4.)

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. november 27. 7:10

Videóinterjút adott a héten dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter a Zrínyi Média munkatársainak, lapjainak, honlapjának. Ma a nemzeti haderőről szóló interjú második részét közöljük.

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter az interjú második részében beszélt a NATO új stratégiájáról, valamint arról is, hogy a szövetséget érintő változásokban milyen szerepe van a Magyar Honvédségnek.

„Időről időre felül kell vizsgálni egy szövetség legalapvetőbb dokumentumait. Ilyen a stratégiai koncepció is. 1999-ben alkották meg az előzőt, azóta több minden megváltozott. Jött például 2001. szeptember 11-e. Nyilván a terrorizmus jelensége, és az ellene vívott harc ezt követően került a nemzetközi közösség érdeklődésének homlokterébe" – fogalmazott Hende Csaba.

A beszélgetés során a honvédelmi miniszter kitért arra is, hogy „bár az afganisztáni misszió már jó pár éve tart, még nem vagyunk a feladat végén. A célt akkor érjük el, amikor a törvényes afgán kormány, mint az afgán nép képviselője, képes lesz arra, hogy a tőlünk kapott kiképzés és más segítség felhasználásával, saját fegyveres erejével és rendőrségével fenntartsa a biztonságot és a rendet az egész országban."

A videóinterjú harmadik részét november 28-án, vasárnap tekinthetik meg az érdeklődők honlapunkon!

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Kapcsolódó anyagok:
Videóinterjú dr. Hende Csaba honvédelmi miniszterrel (1. rész)