Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kereszt bölcsessége

Szöveg: Snoj Péter |  2018. szeptember 22. 16:38

Hagyományosan Máriaremetén rendezték meg az immáron XXIV. Nemzeti Katonai Zarándoklatot szeptember 22-én, szombaton. A szentmisét megelőzően Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mondott beszédet, emlékeztetve a kereszt jelentésének fontosságára.

1599193374
„Az idei év zarándoklatának hívó szava a kereszt bölcsessége, amely először furcsa és egyben meghökkentő" – fogalmazott Németh Szilárd. Hozzátette: hogy ezt helyesen értelmezzük, legyünk figyelmesek, Jézusnak az olajfák hegyén mondott szavaira: „Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet!" Azt kéri, hogy ne legyen részese a szenvedésnek, ugyanakkor – és ezzel közeledünk a kereszt igazi bölcsességéhez -, azt is mondja, „ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tied. Mi ez, ha nem az isteni parancs elfogadása és végrehajtása?" A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a kereszt bölcsességét, a szenvedést és az áldozat értelmét a katonaesküben is fellelhetjük. „Álljon itt egy kis rész az eskü szövegéből: Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával és betartatásával, a rám bízott honvédek és fegyverek erejével életem árán is megvédem. Ősi magyar szokás szerint a tisztek ennek nyomatékot adnak kardrántással, melynek a záróaktusa A hazáért mindhalálig! felkiáltás. Ebből is kitűnik, a katonáknak nem ismeretlen az áldozatvállalás, a teljes önátadás helyzete és az ezzel járó lelki mélység."

Németh Szilárd aláhúzta, hogy a katona a kereszt bölcsességét a mindennapjaiban éli meg, esküje kimondását követően. Amellett tesz hitvallást, hogy hazáját élete árán is megvédi.

A mise során Bíró László tábori püspök emlékeztetett arra, hogy idén – többféle módon is – a Magyar Honvédség 170. évfordulóját ünnepeljük. Mint fogalmazott, ilyenkor „imádkozunk az élőkért és a valamikor meghalt hősökért, áldozatukért." Bíró püspök szerint a katonában mindig is ott volt ösztönösen a késztetés, hogy emlékezzen bajtársaira, és hogy elcsöndesedjék bajtársai tragédiái felett. „Amikor gondozzuk őseink sírját, szentmisét mutatunk be emlékükre, akkor kifejezzük az igazi bajtársias összetartozást" – fogalmazott.

1599193374
A szentmisén – amelyen többek között jelen volt dr. Vezekényi Csaba, a honvédelmi tárca védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára is – immáron hagyományos módon átadták a Kapisztrán Szent János elismeréseket. A 2014 óta minden évben kiosztott kitüntetéseket olyan katonák, kormánytisztviselők és közalkalmazottak vehetik át, akik munkájukkal segítik a tábori lelkészek tevékenységét, vagy pedig valamilyen módon támogatják a tábori püspökséget.

Idén a Kapisztrán Szent János Arany Érdemérmet Gavlik Péter ezredes, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoka, az Ezüst Érdemérmet pedig Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) parancsnoka és Katona János alezredes, az MH Légierő Zenekar Veszprém karmestere vehették át.

1599193375
Kapisztrán Szent János Bronz Érdemérmet kapott Sári Szabolcs ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka, Mogyorósi Zoltán őrnagy, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség főtisztje, valamint Filó Lajos főtörzsőrmester, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonája.

Idén a Kapisztrán Szent János Ezüst Emlékérmet a HM Zrínyi Nonprofit Kft. két munkatársa: Wonke Rezső, a Katonai Filmstúdió vezetője és Szűcs László, a honvedelem.hu főszerkesztője kapta meg. Bronz Emlékérmet vett át Mák Mária, az MH BHD Hotel Hadik igazgatója és Rajcsányi István őrnagy, a HM Védelemgazdasági Hivatal tisztje.

1599193375
Elismerő oklevelet vettek át: Jónás Zoltán és Sztanó Dániel zászlósok az MH Altiszti Akadémia kötelékéből, valamint Patai Krisztián szakaszvezető, az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonája.

Fotó: Szabó Lajos zászlós