Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nemzet és a honvédség összetartozik

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2018. február 21. 17:15

Magyarországnak mindig szüksége lesz ütőképes haderőre, így az előttünk álló fejlesztési időszakban is tevékeny törődéssel, alkotó kreativitással kell építenünk és erősítenünk a Magyar Honvédséget – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter február 21-én Budapesten, a 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat és emlékév nyitórendezvényén.

1599182085
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartották február 21-én a 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat nyitórendezvényét. A vendégeket dr. Hermann Róbert, a HM HIM tudományos parancsnokhelyettese köszöntötte, majd a honvédelmi miniszter nyitotta meg az emlékévet. Dr. Simicskó István úgy fogalmazott: a rendezvénysorozat célja megismertetni a társadalmat a Magyar Honvédség tevékenységével, 170 éves történetével, illetve kifejezni megbecsülésünket katonáink iránt az évforduló alkalmából. Mint rámutatott, az állam megmaradása, biztonsága szempontjából mindig szükség volt katonai erőre, hogy megvédjük határainkat, függetlenségünket: a nemzet és a honvédség mindig összetartozott. Az emlékév során a tárca és a honvédség számos eseménnyel igyekszik majd méltó módon megemlékezni a Magyar Honvédség történetiségéről, helytállásáról.

Dr. Simicskó István felidézte Mészáros Lázár, az első magyar hadügyminiszter egyéves hivatali idejét. Mint mondta, egy ütőképes hadsereg létrehozásához hosszú időre van szükség, ám akkor, abban a történelmi időszakban néhány hónap alatt sikerült: nem sok nemzet lett volna képes lett ilyen rövid idő alatt ilyen erőt és ilyen hősi helytállást felmutatni. A frissen megalakult Magyar Honvédség méltó ellenfélnek bizonyult a világ akkori egyik legerősebb hadseregével szemben, és az osztrák császári haderőnek orosz szövetségesét kellett segítségül hívnia, hogy le tudja verni a szabadságharcot. A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a honvédség titka, ereje abban rejlett, hogy a nemzettudat kialakulásának időszakában a rendíthetetlen hazaszeretet, az ebből fakadó szellemiség, hit és erő tudta előrevinni.

1599182086
A miniszter leszögezte: noha szövetségeseink léte tovább erősíti a biztonságot, mindig szükség lesz ütőképes Magyar Honvédségre, enélkül Magyarország nem lehet szuverén állam. A haderő alapvető feladata hazánk függetlenségének megőrzése, emellett pedig az is, hogy élen járjon hazaszeretetben, és példát mutasson bajtársiasságból, elkötelezettségből, ennek kisugárzó ereje ugyanis a civil társadalomban is megmutatkozik. E folyamatot rejtett és látható veszélyekkel teli, 21. századi világunkban is segíteni kell a hazaszeretet megerősítése érdekében. „Azt kívánom mindnyájunknak, hogy tevékeny törődéssel, alkotó kreativitással építsük és erősítsük a Magyar Honvédséget" – mondta dr. Simicskó István. Mint hozzátette, a következő időszak a fejlődésről szól majd, hiszen a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program az elmúlt huszonnyolc év legátfogóbb, ezt célzó terve. „A fejlesztési időszak történelmi felelőssége mindnyájunkat terhel, éljünk ezzel a lehetőséggel!" – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a programnak köszönhetően a katonák minden tekintetben méltó megbecsülésben, kiszámítható jövőképpel végezhetik majd feladataikat. „Isten éltesse a magyar katonákat, Isten éltesse a Magyar Honvédséget százhetvenedik születésnapján!" – zárta beszédét dr. Simicskó István.

Az emlékév programjairól Vargha Tamás miniszterhelyettes beszélt. A parlamenti államtitkár bemutatta a www.170.honvedseg.hu weboldalt, amely minden lényeges információt tartalmaz majd a jubileumi programsorozattal, eseménynaptárjával kapcsolatban. Emellett meghirdette a Tölts fel egy katonafotót online pályázatot, az évforduló kapcsán rendezett rajzpályázatot és honvédelmi sportvetélkedőt is. Vargha Tamás megnyitotta és méltatta az évforduló tiszteletére megálmodott vándorkiállítást is.

1599182086
Az ünnepséget követően dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök köszöntőjében úgy fogalmazott: büszkék lehetünk a százhetven év alatt szolgáló katonákra, mindazokra, akik a nemzetért éltek, és szolgálták hazánkat. „Van kiről példát venni" – fogalmazott, és hozzátette: a haza iránti szeretetnek, elkötelezettségnek ma is ott kell lennie a szívünkben. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program a korszerűsítés mellett lehetőséget ad rá, hogy ha teszünk érte, egy olyan honvédséget hozhatunk létre, amelyre büszkék lehetünk – mint ahogy most is büszkék lehetünk katonáinkra, akik odaadóan végzik szolgálatukat.

Fotó: Dévényi Veronika