Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sírokban nincsenek sem vesztesek, sem győztesek

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. október 9. 20:24

Nincsenek sem győztesek, sem vesztesek a hadisírokban, ott csak emberek nyugszanak – mondta dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztosa október 9-én, kedden a fővárosban a Magyar-Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón.

1599194324
A miniszteri biztos a Honvéd Kulturális Központ – Stefánia Palotában tartott rendezvényen elmondta: összesen 369 helyen létesíthetett emlékművet, emlékhelyet vagy temetőt Oroszországban a magyar állam; csak Rudkinóban 51 ezer magyar hősi halott nevét „vésték fel". Ott esett el Gyóni Géza, akinek a sírját még keresik, és Rejtő Jenő is, akinek pontos nyughelye még szintén nem ismert. „Minden egyes katonánk hős, és minden egyes katonánk érték, ugyanúgy, ahogy az orosz félnek Magyarországon" – hangsúlyozta. Itthon egyébként mintegy 1200 településen több mint 112 ezer orosz katona van eltemetve.

1599194325
Dr. Holló József emlékeztetett a kegyelet fontosságára, megjegyezve, hogy ez az orosz félnek is fontos, ezt jelzi, hogy az együttműködés 1995-ben kezdődött. A közös munkát példaértékűnek nevezve elmondta azt is, nem elhanyagolható a kegyeleti diplomácia súlya és értéke sem. „Úgy gondolom, hogy az emberről, a nagybetűs emberről való gondoskodás mindennél fontosabb a világon, és ezért hangsúlyoztam, hogy a kegyelet az tisztelet, a kegyelet az alázat, ebben nem lehet politika" – mondta a nyugállományú altábornagy. Magyarországnak kilenc másik állammal van kormányközi megállapodása a hadisírgondozásról, és előkészítés alatt áll egy ilyen egyezmény Szlovákiával.

1599194325
Alekszandr Kirilin, a kormányközi vegyes bizottság orosz tagozatának vezetője elmondta: hadisírgondozással kapcsolatos megállapodása tizenhat másik országgal van Oroszországnak, de olyan aktív munka, mint Magyarországgal – ezen a területen – egyetlen másik állammal sem folyik, amit jelez, hogy a mostani volt a tizenötödik ülése a kormányközi bizottságnak. Az egyeztetésen áttekintették az eddigi és meghatározták a jövőbeni munkát – fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy Oroszországban szintén kiemelten kezelik a hadisírok gondozását, s ezt támasztja alá, hogy nyolc országban tartanak fenn irodát erre a célra, ezen országok között van például az Egyesült Államok, Kína, Lengyelország és Magyarország is. A szakemberek munkáját segíti, hogy napjainkban egyre bővülő források állnak rendelkezésre a szükséges kutatásokhoz.

A vegyes bizottság munkájában a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselői, és hadisírgondozással foglalkozó szakértők is részt vesznek. A keddi ülésén összesen tíz kérdésben határoztak meg feladatokat a jövőre nézve. Mindezt jegyzőkönyvben is rögzítették, s a dokumentumot – a sajtótájékoztató végén – aláírta a magyar és az orosz delegáció vezetője.

1599194325
Fotó: Dévényi Veronika