Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az „okos védelem” mintapéldája

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. július 1. 15:11

Az elkövetkezendő évek célja a képességek fejlesztése, az együttműködés elmélyítése és a NATO tevékenységéhez való minél hatékonyabb magyar hozzájárulás – mondta Hende Csaba július 1-jén Pápán, ahol a szervezet főtitkárával, Anders Fogh Rasmussennel együtt adta át a Nehéz Légiszállító Ezred új hangárjának építési területét.

Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára és Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át hétfőn délelőtt Pápán a Nehéz Légiszállító Ezred új hangárjának építési területét. A mintegy 10 millió dolláros beruházás teljes egészében szövetségi finanszírozásban valósul meg a jövő év végéig.

1595956542

Az ünnepélyes első kapavágást követően a NATO főtitkára hangsúlyozta: az elmúlt években a stratégiai légiszállító képesség világosan bizonyította értékét. A gépek több mint tízezer órát töltöttek a levegőben, 29 ezer tonna szállítmányt juttattak el a rendeltetési helyükre, és több mint 38 ezer utast szállítottak – mondta Anders Fogh Rasmussen. Az elvégzett feladatok a NATO afganisztáni és koszovói műveletei mellett kiterjedtek humanitárius tevékenységre Haitiben és Pakisztánban, illetve az ENSZ és az Afrikai Unió műveleteinek támogatására is. A főtitkár rámutatott: a programban részt vevő tíz NATO-tagállam és két partnernemzet olyan képességre tett szert, amelyet ilyen kedvező ár-érték arányban nem tudtak volna saját maguknak biztosítani. A SAC program ezáltal példaértékűnek számít a szövetségen belül. Anders Fogh Rasmussen köszönetet mondott Magyarországnak a stratégiai légiszállító képesség befogadásáért.

Ünnepi beszédében Hende Csaba felidézte: Magyarország lehetőségeinek megfelelően tizennégy éve járul hozzá a NATO tevékenységéhez, a SAC létrehozásáról szóló, öt évvel ezelőtti döntés pedig e munka egyik fontos pillérét jelentette. A program mára elérte teljes műveleti képességét, és sok szempontból mintaértékű programként az „okos védelem" (smart defence) élő példájának számít. A honvédelmi miniszter kiemelte: a SAC olyan garantált képességet ad a résztvevőknek, amelyet egyedül csak jelentős és meg nem térülő beruházások révén tudnának megteremteni, ezáltal hozzájárul a szövetség kollektív védelmének erősítéséhez is. Emellett a válságkezeléshez és a humanitárius műveletek végrehajtásához is fontos képességet biztosít, akárcsak a kooperatív biztonsággal kapcsolatos célkitűzések megvalósításához.

1595956542

Hende Csaba rámutatott: a mostani beruházást gördülékenyen, hatékonyan kell megvalósítani, miközben az afganisztáni jelenlét csökkentése jelentős és folyamatos szállítási igénybevételt jelent, és a NATO ügynökségi reformjából fakadó feladatokat is el kell látni. A miniszter bejelentette: a bázisrepülőtér mostantól a polgári légi teherszállítás előtt is megnyitja kapuit, hogy így szolgálja a teljes régió gazdasági érdekeit.

Az ünnepség utáni tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón Anders Fogh Rasmussen ismét köszönetet mondott hazánknak a program befogadásáért. Mint kiemelte, olyan modern rendszerről beszélünk, amely minden részesének előnyöket kínál, és éppen ez jelenti az „okos védelem" lényegét. Hende Csaba leszögezte: hazánk védelmének és biztonságának sarokkövét a szilárd transzatlanti kapcsolatok és az európai integráció jelenti a gyorsan változó globális biztonsági körülmények közepette. NATO-tagságunk megköveteli, hogy a Magyar Honvédség az ország szuverenitásának és területi integritásának szavatolása mellett képes legyen hozzájárulni a kollektív védelmi feladatokhoz és a nemzetközi műveletekhez. Ez irányú elkötelezettségünk egyik bizonyítéka, hogy az Európát különösen súlyosan érintő gazdasági válság ellenére Magyarország kormányának döntése értelmében 2013 és 2015 között nem csökken a honvédelmi tárca költségvetési támogatása, 2016-tól pedig a GDP részarányában évi legalább 0,1 százalékkal nő. Emellett az is fontos kiindulópont, hogy húsz év mulasztásai után többé nem veszíthetünk el katonai képességet, és az erőforrások szűkössége mellett is megpróbáljuk megerősíteni a meglévőket – mutatott rá a honvédelmi miniszter.

1595956542

Saját képességeinket is növekvő mértékben ajánljuk fel szövetségeseink részére: ennek jegyében, a szövetségesi szolidaritás fontos megnyilvánulásaként látnak majd el Gripenjeink légtérrendészeti feladatokat Szlovéniában, majd 2015-től a Baltikumban is. Hende Csaba megemlítette a visegrádi országokkal közösen 2016 első félévében felállítandó közös európai harccsoportot, illetve azt is, hogy Magyarország ad majd otthont a NATO következő kibervédelmi gyakorlatának is. Az elkövetkezendő évek célja a képességek fejlesztése, az együttműködés elmélyítése és a NATO tevékenységéhez való minél hatékonyabb magyar hozzájárulás.

1595956543

Fotó: Dévényi Veronika