„Balra át!” és „hátra arc!” – amit még gyakorolni kell

Katonák szállták meg Mogyoródon, a Hungaroring közvetlen szomszédságában található autósmozi területét. Vagy legalábbis katonának kinéző fiatalok, akik a Magyar Honvédségben korábban rendszerben lévő, ám mára már kivont, „katonazöld" egyenruhába öltözve, egy hétig élnek a fák között kialakított sátortáborban. Ők a tizedik rendészeti és katonai pályára irányító tábor résztvevői.

Horváth Zsolt (képünkön), a Veterán Katonai Hagyományőrző Egyesület és a tábor vezetője éppen az alaki kiképzésen részt vevő táborlakók tevékenységét figyeli. Szigorú parancsnok, ha valami hibát lát, azonnal javíttatja. A hatvan, általános és középiskolás korú fiatal – a „század" – két „szakaszra" bontva, a székesfehérvári székhelyű MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredtől érkezett kiképző tiszthelyettesek segítségével az alakzatban történő mozgást gyakorolja éppen.

Amíg az „alaki" tart, van idő beszélgetni. Megtudom: a hagyományőrző egyesület – és így közvetve a pályára-irányító táborok – története egészen 1990-ig nyúlik vissza. Horváth Zsolt eddig az évig a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola szakoktatója volt, és amikor leszerelt, felajánlották neki, hogy megvásárolhat néhány – már akkor sem működőképes – harci-technikai eszközt. Elsőként egy FUG (felderítő-úszó gépkocsi) került a tulajdonába, amelyet még több másik harc- és gépjármű követett. Néhány évvel később a veterán járművek iránt érdeklődő fiatalok egy csoportjával közösen úgy határoztak, hogy rendbe teszik a kiszuperált járgányokat, s ekkor jött létre az egyesület. Aztán 2006-ban gondoltak egy nagyot, s úgy döntöttek, hogy az érdeklődő gyerekek számára katonai hagyományőrző nyári tábort rendeznek. Amelynek legfőbb céljaként már akkor a fiatalok hazafias nevelését határozták meg.

„Az első évben összesen tíz gyermek vett részt az egyhetes programon, de a rendezvénynek híre ment. Így egy évvel később újra szerveztünk egy turnust" – mondja Horváth Zsolt, majd arról is beszél, hogy az igazi hírnevet az az egy évvel korábbi táborról készült képsorozat hozta meg, amely győztes lett a 2009-es magyar sajtófotó pályázaton, majd néhány hónappal később, az Egyesült Államokban, a Pictures of the Year versenyt is megnyerte. Ennek hatására 2010-ben már három, idén pedig öt turnusban várják a gyerekeket. Így a mostani, július 3–9. között zajló tábor már a tizedik a sorban.

S, hogy mit kívánnak elérni a szervezők a táborral? Az egyesület vezetője gondolkodás nélkül mondja: azt szeretnék, hogy a gyerekek megismerjék, milyen volt a sorkatonák élete, amikor még létezett ez az állománykategória a Magyar Honvédségben. Ennek érdekében a tábor  ideje alatt részt vesznek mindazon kiképzések „tömörített" változatán, amelyet annak idején a sorkatonák is átéltek az egy hónapig tartó alapkiképzésük során. A cél is az, ami annak idején a sorkatonák szeme előtt lebegett: felkészülni a kiképzést záró ünnepélyes eskütételre, amely a hozzátartozók és a rokonok előtt zajlott. A vasárnaptól szombatig tartó pályára irányító táborok utolsó napján ugyanis a gyerekek is megmutatják szüleiknek, milyen ismereteket sajátítottak el a katonai környezetben töltött egy hét alatt – mondja Horváth Zsolt.

Kihasználva az alaki foglalkozás közbeni rövid pihenőt a székesfehérvári ezredtől érkezett egyik kiképzőtől, Harmat Tamás főtörzsőrmestertől megtudjuk: társával, Szendrei Péter főtörzsőrmesterrel az a legfontosabb feladatuk, hogy az alapvető, alakzatban történő mozgásokra megtanítsák a lányokat és a fiúkat. Két nap gyakorlás után az elindulás és a megállás már viszonylag jól megy, a „balra át!" és a „hátra arc!" parancsnok szabályos végrehajtását azonban még gyakorolni kell. Ugyanúgy, mint a díszmenetet. A záró ünnepségen a gyerekek ugyanis díszmenetben vonulnak el a táborvezető és a szüleik előtt.

Természetesen a kiképzés szigorú katonai rend szerint zajlik – mondja a tiszthelyettes –, a táborlakók megszólítása „honvédek", s nincs megengedve a tegeződés sem. Ha pedig valaki, valahova menni akar, szabályosan engedélyt kell kérnie.

Bármilyen furcsa, de az ifjak kifejezetten élvezik, hogy a nyári szünetük első heteiben olyan táborban vehetnek részt, amely csak kevés osztálytársuknak adatik meg. A 12 éves Fehér Dominik – aki Jászszentandrásról érkezett – például annak ellenére nagyon szeret itt lenni, hogy a táborban szigorúan szabályozott az élet. Napirend szerint kelnek, vesznek részt a kiképzéseken, s természetesen a takarodó időpontját is előírják. Mint meséli, kifejezetten jól érzi magát Mogyoródon. Az eddigi programok közül a gépkarabély szét- és összeszerelés tetszett neki a legjobban.

Bár Tóth Csaba még csak 11 éves, a felnőtteket is meghazudtoló magabiztossággal jelenti ki: ő bizony rendőr vagy katona szeretne lenni, így amikor meglátta a rendezvényt hirdető  szórólapot, úgy érezte, itt a helye a táborban. Ő egyébként a legjobban a reggeli erősítéseket kedveli, amelyek a közelben található tó körbefutásával kezdődnek, majd fekvőtámaszokkal és különféle gimnasztikai gyakorlatokkal folytatódnak.

Eközben a táborlakók alkotta „század" számára véget ér az alaki kiképzés, a gyerekekből álló alegység szabályos menetben indul el a következő foglalkozás helyszínére. A szállásukul szolgáló katonai sátrak között az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ szakemberei, illetve az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái várják őket. Amíg a CIMIC-esek Afganisztánról tartanak előadást a gyerekeknek, addig a „különleges" egyenruhásai az alakulatuknál rendszeresített kézifegyvereket, ejtőernyős és búvár felszereléseket mutatják be a fiataloknak. Sokan természetesen azonnal ki akarják próbálni valamennyit, erre azonban most nincsen lehetőség. A táborlakók egyébként eleinte meglepődnek azon, hogy a kiképző símaszkban beszél hozzájuk, de hamar kiderül, hogy a szolnoki alakulat katonái számára ez természetes: arcukat el kell rejteniük…

„Délután érkeznek a tatai tüzérek, s általában az ő bemutatójuk jelenti a tábor egyik csúcspontját" – mondja ismét Horváth Zsolt. A piros színű barettsapkát viselő tüzérek ugyanis nemcsak saját fegyvernemük szépségéről beszélnek, hanem leadnak egy imitált lövést az egyesület 122 milliméteres lövegével is.

A táborvezetővel egyébként csak ritkán lehet egyszerre három-négy mondatnál többet beszélni. Mobiltelefonja ugyanis folyamatosan csörög, sokan még mindig arról kérdezik, hogy van-e hely a tábor valamelyik turnusában. Az óriási érdeklődés miatt az egyesület már gondolkodik azon, hogy az eredetileg öt hétre tervezett idei tábort meghosszabbítja. Ha még összejön néhány jelentkező, akkor augusztusban is szerveznek egy, vagy két turnust.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Galovtsik Gábor