Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Carl von Clausewitz gondolatai még ma is érvényesek

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. március 4. 20:02

Még most is érvényesek a híres katona, Carl von Clausewitz közel 180 éve papírra vetett gondolatai a hadászatról. A hadsereg mellett már a civil szféra, például a marketing és a közigazgatás is hasznát veszi A háborúról című könyvben leírt téziseknek – hangzott el egyebek mellett március 4-én, kedden a fővárosban tartott szakmai fórumon, amelyet a kötet újrakiadásának alkalmából rendeztek.

Dr. Csikány Tamás ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) tanszékvezetője, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. által újra kiadott könyv lektora azt mondta, hogy Carl von Clausewitz műve – amellett, hogy igen nehéz olvasmány – tartalmazza az egész hadtudomány lényegét, és bizonyos megállapításai a mai napig érvényesek. Ilyen alapvetés például, hogy a hadseregnek bele kell ágyazódnia a politikai környezetbe, mert e nélkül „teljesen elveszett".

1595967947
Dr. Csikány Tamás szerint a könyv tartalmazza az egész hadtudomány lényegét

A katonai vezetőnek feladata, hogy „az állam által megteremtett feltételek mellett, a politika által kitűzött célok irányába, a hadműveletek végrehajtásáért kell küzdenie" – mondta az ezredes, hozzátéve, hogy ez egy nagyon nehéz feladat, amely hihetetlen képességeket igényel.

A tanszékvezető nagyon érdekesnek nevezte a könyv azon fejezetét, amely a szerencsével foglalkozik, illetve a „véletlenek sorozatával, amely jellemez minden pillanatot". A véletlenszerű helyzetekre lehetetlen felkészülni, ezeket nem oktatják sehol, ezért minden katonát komoly feladat elé állítanak – mutatott rá. „Ezek azok az események, amelyekre azt mondja Clausewitz, hogy az ismeretlen országa a katonai vezető számára (…), és ezek a helyzetek nagyon hasonlítanak a szerencsejátékra" – fűzte hozzá.

Dr. Gellén Márton, az NKE Közigazgatás-tudományi Kar adjunktusa a könyv bemutatóján azt mondta, hogy nemcsak a hadtudomány, de a közigazgatás ismeretei is táplálkozhatnak a szerző művéből. Az európai közigazgatás sokáig nem vette figyelembe Clausewitz alapvetéseit, mert az európai rendszerek egyeduralkodók voltak a saját országukban. A még fiatal Egyesült Államokban azonban más volt a helyzet, hiszen a hatalom gyenge volt, ezért már igen korán figyelembe vették a hadtudomány téziseit.

1595967947
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem dísztermében tartották a rendezvényt

Az 1980-as évekre már nemcsak a közigazgatás, de a menedzsment is felfedezi magának Clausewitzet, hiszen a válságok kezelésénél, a határozott és gyors döntéseket, vagy éppen hosszú távú stratégiát igénylő kihívásoknál jól jöhetnek a meglátásai – mondta. „A jövő közigazgatása számára nem úgy kell szakembereket képezni, hogy a múlt leckéit ismételgetjük számukra, a jövő leckéit kell tudnunk nekik megtanítanunk, és Clausewitz tanulmányozása ebben segít" – hangsúlyozta az adjunktus.

Dr. Boldizsár Gábor ezredes, az NKE HHK dékánja a rendezvényen azt mondta, hogy A háborúról című munkában Clausewitz felvázolta, miként kell szétválasztani az államot és a hadsereget. „Van egy politikai célkijelölés, és ennek teljesítésének egyik eszköze a hadsereg, sok minden más mellett" – mutatott rá. Ebben a katonának az a feladata, hogy tudását a legmagasabb szintre emelje, professzionizmusra törekedjen, és politikától mentesen tudja a szakmai érdekeit képviselni. A haza védelme egyébként nemcsak egy katonai feladat, hanem egy össznemzeti ügy – fűzte hozzá.

1595967947
Dr. Boldizsár Gábor úgy vélte, hogy a haza védelme össznemzeti feladat

A dékán elmondta azt is, hogy számára fontosak voltak Clausewitznek a „háború ködéről", a hadviselés kiismerhetetlenségéről írt gondolatai. „A parancsnok mindig arra törekszik, hogy ezt a kiismerhetetlenséget minél jobban megismerje, persze erre sosincs elég idő. A homályt lehet tizedelni különböző eszközökkel, de teljes világosságot nem lehet elérni" – fogalmazott.

Dr. Bozsonyi Károly, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője az újra kiadott könyv kapcsán elmondta, hogy a konfliktusok természetét illetően van mit tanulni Clausewitztől, és nemcsak a kadétoknak, hanem a civileknek is. A marketing világában teljesen bevett a katonai gondolkodásmód, gyakran a gazdasági versengést is hadászati fogalmakkal írják le. Clausewitzet a marketingtankönyvekben tárgyalják, magas vezetői pozíciókba képeznek a segítségével szakembereket, sőt az ő alapvetéseit felhasználva különböző eljárásmódokat is kidolgoztak.

1595967948
Dr. Bozsonyi Károly arról beszélt, hogy a marketing is felhasználja a hadtudós gondolatait

Bozsonyi Károly szerint az üzlet és a hadtudomány világában is nagy jelentősége van a szerencsének, a szerző is foglalkozik ezzel, sőt nála megjelenik a valószínűség kérdése, ami rendkívül előremutató volt a maga korában és nagyon fontos most is. Clausewitznél felbukkannak még olyan fogalmak, amelyeket mindkét tudományág használhat: ilyen például a „túlerő szabálya", a „védelem fölénye" vagy a csatatér leírása, amit a marketingben nem egy valós, hanem egy szellemi harcmezőként kell értelmezni.

A háborúról című munkának a Zrínyi Kiadónál most megjelent, legújabb magyar változata egy német nyelvű Clausewitz-könyv újrafordítása és lektorált szerkesztése, amely a katonai műveltség szélesítéséhez kíván hozzájárulni. A kötetet bemutató szakmai fórumon dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a kiadó megbízott vezetője, az esemény moderátora azt mondta, hogy a szerzőnek volt honnan merítenie katonai ismeretanyagot a mű megírásához. Clausewitz 15 évesen már hadnagy volt, és rendkívül gazdag katonai pályát élt meg, annak ellenére, hogy viszonylag korán, 51 évesen meghalt. A könyvet nem is ő, hanem – miután 1831-ben elhunyt − a családja adta ki. A mű mind a mai napig meghatározó ismeretanyag a hadtudományban – tette hozzá.

1595967948
Sokan érdeklődtek az újranyomott könyv után


Fotó: Tóth László