Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy rossz mozdulat és pusztít a szunnyadó halál

Szöveg: Takács Vivien |  2015. november 24. 16:00

„A 70 év az életveszély árnyékában című könyv pontosan idézi azt a helyzetet, amelyben önök és az önök elődei részt vettek” – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök a tűzszerészek napja alkalmából rendezett ünnepségen, Budapesten, november 24-én.

1596004535

Ünnepi állománygyűléssel, film- és könyvbemutatóval, kiállításmegnyitóval, valamint koszorúzással emlékeztek a tűzszerészek napjára az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái kedden, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A rendezvényen részt vevő dr. Benkő Tibor vezérezredes beszédében köszönetet mondott a tűzszerészeknek azért a kiemelkedő munkáért és szolgálatért, amellyel Magyarországot, a haza népét védték és védik napjainkban is.
„Ezalatt a hetven év alatt több mint húszmillió fel nem robbant gránátot, robbanótestet kutattak fel, semmisítettek meg és tettek ártalmatlanná. Sajnos ez idő alatt több mint háromszáz tűzszerész bajtársunkat veszítettük el" – mondta a Honvéd Vezérkar főnök.

Dr. Benkő Tibor vezérezredes hangsúlyozta: naponta több riasztáshoz vonulnak ki a tűzszerészek, évente átlagosan 2500 esetben kell intézkedniük. Hozzátette, hogy a tűzszerészek nemcsak a saját feladatukat végzik, hanem mostanában kivették a részüket különböző gyakorlatokból, valamint az ideiglenes biztonsági határzár megépítéséből és a járőrözési feladatok ellátásából is. „Ez az a példamutató munka és magatartás, amelyre eddig is számíthatott Magyarország lakossága, és ezentúl is számíthat az önök felkészültségére, tudására. Nagyon fontos a tanulás, a felkészültség, valamint nagyon fontos, hogy feladatukat soha ne rutinszerűen végezzék" – fogalmazott a vezérezredes.

1596004535

Az elismerések átadását követően a hetvenéves évforduló tiszteletére bemutatták a Zrínyi Katonai Filmstúdió által készített „Tűzszerészek 70 éve" című dokumentumfilmet. A vetítés után dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó megbízott vezetője beszélt a „70 év az életveszély árnyékában" című díszkönyvről. A kiadvány, amely a Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg, a magyar tűzszerész- és aknakutató alakulatok 1945 és 2015 közötti történetét meséli el. A könyvet Hajdu Gábor nyugállományú mérnök ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred korábbi parancsnoka méltatta. Mint fogalmazott: a kötet megírásakor több szempontot is figyelembe vettek. Az egyik ilyen az volt, hogy mindenki számára érthető és olvasmányos legyen, de tartsa meg a szakmaiságot. „Ez a könyv egy főhajtás. Főhajtás a halottaink, hőseink előtt, hiszen emlékük mindig bennünk él. Nem fakul, hiszen tudjuk, hogy bármennyire is nehéz elismernünk és bármennyire is nehéz elfogadnunk, ez a szakma magában hordja ezt a veszélyt" – mondta Hajdu Gábor.

Az évforduló alkalmából az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred időszakos kiállítást rendezett a HM HIM-ben. A tárlatot dr. Kovács Vilmos ezredes, az intézmény parancsnoka nyitotta meg. „Eddig nem volt ilyen kiállításunk, ami átfogóan mutatja be a tűzszerészek mindennapi munkáját" – mondta az ezredes. A kiállítás megnyitását jelképező szalagot − egy tűzszerészrobot segítségével − Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke, illetve Csurgó Attila ezredes, az alakulat parancsnoka vágta át. 

1596004535

A megemlékezés a múzeum díszudvarán a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt tűzszerészek emléktáblájának és emlékfájának megkoszorúzásával folytatódott. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság nevében Huszár János vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar nevében Baráth Ernő ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred nevében pedig Csurgó Attila ezredes, Kürti Dezső alezredes és Szilágyi Zsolt alezredes helyezte el az emlékezés virágait.

1596004535

Az ünnepség folytatásaként a Logodi utcában található − Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész által tervezett − tűzszerész-emlékműnél helyeztek el koszorúkat a megjelentek.

Hetven esztendeje, 1945. szeptember 28-án alakult meg Magyarországon a tűzszerész- és aknakutató egység, így ez a nap a tűzszerészek napja. Ugyancsak ezen a napon emlékeznek azokra a tűzszerészekre, akik munkájuk során életüket áldozták az országért, a lakosság biztonságáért.

1596004536


Fotó: Rácz Tünde