Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyedülálló magyar hadiipari válasz korunk egyik legkomolyabb kihívására

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. november 28. 18:43

A magyar hadiipar nagyszerű sikere a Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laboratórium komplexum elkészülte – mondta november 28-án Hende Csaba. A hazai fejlesztésű mobil berendezés egyedülálló a világon.

1595963496
Hende Csaba: a fejlesztés a magyar hadiipar újabb nagyszerű sikere

Az újjászülető magyar hadiipar újabb nagyszerű sikereként jellemezte Hende Csaba honvédelmi miniszter a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HM EI) Zrt. által kifejlesztett Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laboratórium elkészítését. A komplexumot csütörtök délelőtt mutatták be Budapesten, a HM EI Zrt. Zách utcai objektumában.

Mint a honvédelmi miniszter hangsúlyozta, világviszonylatban is egyedülálló berendezésről van szó, amellyel kapcsolatban innentől fogva kifejezett cél, hogy a HM EI Zrt. a világ minél több pontjára exportálja. „Az ebből származó bevételt az utolsó fillérig a honvédségre, a honvédelmi ügyekre fordíthatjuk" – tette hozzá Hende Csaba, aki beszédében röviden szólt a Hadfelszerelési és Iparkorszerűsítési Tervről (HADIK-terv), illetve az utóbbi időszak nagyszerű magyar fejlesztéseiről. Utóbbiak között megemlítette a honvédség konténerizált víztisztító, víztározó és vízkiadó berendezéseit, amely az Európai Unió által megszabott határértéknél jóval alacsonyabb arzéntartalmú vizet bocsát ki egyedülálló, hazai szabadalom alapján kifejlesztett szűrőtechnikájának köszönhetően, illetve a szintén magyar fejlesztésű pilóta nélküli repülőgépeket, amelyek a nyári dunai árvízhelyzetben már kiválóan levizsgáztak.

1595963496
Móró Lajos: a berendezés iránt már most több országból érdeklődnek

Móró Lajos, a HM EI Zrt. vezérigazgatója rámutatott: a projekt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Nemzeti Technológiai Program kiemelt tématerületére, a védelmi és biztonsági kutatásokra benyújtott pályázattal elnyert támogatásból, mintegy egymilliárd forintból valósult meg több mint négy év alatt. A berendezés iránt már most is több országból, például Oroszországból, Kínából és Indiából is érdeklődnek.

A speciális katonai ABV-védelmi – azaz atom-, biológiai- és vegyivédelmi – célokra és polgári járványügyi, közegészségügyi, állategészségügyi, élelmiszer-egészségügyi, katasztrófavédelmi és biológiai védelmi feladatokra egyaránt felhasználható Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laboratórium egyedülálló képesség a NATO és az Európai Unió tagállamainak körében. Rendkívül széles körben történő alkalmazhatósága, rugalmas adaptálhatósága elsősorban a saját fejlesztésű, széles körű laboratóriumi módszer- és reagenskészlet, a moduláris felépítés, valamint az azt működtető állomány szakmai tudása, tapasztalata teszi lehetővé.

1595963496
A miniszter és dr. Borbíró Zoltán megtekintette a komplexumot

Az laboratórium kifejlesztése azért számít különösen jelentős eredménynek, mert korunk egyik legnagyobb kihívást jelentő területén született: mind a bioterrorizmus elleni küzdelemben, mind a járványok megfékezése elleni erőfeszítésekben felhasználható.

Az új generációs laboratórium egy bővíthető terű konténerben tartalmazza a 4. biológiai biztonsági szintű teret, a folyamatos, önellátó működést kiszolgáló teljes gépészetet és vezetési pontot. Személyzete négy főből áll, akik nem csak a laboratóriumi feladatokat hajtják végre, hanem a labor szállításáért, telepítéséért, üzemeltetéséért és technikai kiszolgálásáért is felelnek. Maga a komplexum könnyen és gyorsan szállítható, majd az alkalmazási területre érkezéstől számított egy órán belül telepíthető, és készen áll a minták fogadására, illetve feldolgozására. Huszonnégy órán keresztül teljesen önellátó, és négypillérű, intelligens energia-ellátó rendszerének köszönhetően igen energiahatékonyan is működik. A laborban bármilyen diagnosztikai módszer használható.

1595963497
A berendezés világviszonylatban is egyedülálló

Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária