Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Elődeink elhivatottságára, bátorságára ma is szükségünk van”

Szöveg: Faragó Fanny |  2019. március 12. 14:41

„Nemzetünk múltja és történelme arra tanított bennünket, hogy csak közös erővel, összefogással érhetünk el eredményeket” – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 12-én, kedden az MH Egészségügyi Központ ünnepi állománygyűlésén.

1599199989
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte a résztvevőket az MH Egészségügyi Központban. „171 évvel ezelőtt a magyarság együtt, félelem nélkül állt ki elhatározásai mellett. Nemzetünk múltja és történelme arra tanított bennünket, hogy csak közös erővel, összefogással érhetünk el eredményeket. Erre az összekapaszkodásra minden korban szükségünk van ahhoz, hogy megvédjük, amiben hiszünk: nemzeti szuverenitásunkat, keresztény hitünket, közös értékeinket, anyanyelvünket, hagyományainkat" – fogalmazott Németh Szilárd.

1599199989
Az államtitkár hozzátette: a győzelembe vetett hit, az összetartozás, a nemzetért való tenni akarás érzése erősebb volt mindennél. „Ma is erre az összetartásra, elszántságra, hazaszeretetre van szükségünk. Mindig voltak és mindig lesznek olyan magyarok, akiknek az ország szabadsága és függetlensége mindennél többet ér" – mondta Németh Szilárd. Hangsúlyozta: a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő Honvédkórház ma az ország egyik legfontosabb egészségügyi központja, amely összehangoltan, magas szakmai színvonalon, a szabadságharcban formálódott honvéd egészségügy hagyományaihoz és erkölcséhez méltón képes biztosítani a civil és a katonai betegellátást.   

1599199989
A rendezvény alkalmával Németh Szilárd és Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH EK parancsnoka elismeréseket adott át, egyben gratuláltak az elért eredményekhez és megköszönték az intézmény dolgozóinak áldozatos munkáját.

A megemlékezés zárásaként – az 1848-as események emlékéhez hűen – Deák Fruzsina előadóművész, valamint Rosta Levente népzenész  műsora idézte fel a múlt történéseit. Az ünnepi állománygyűlésen Zsinka András, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára is részt vett.

1599199989
Fotó: Rácz Tünde