Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékeznünk kell a Don hőseire

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. január 12. 18:02

„Emlékeznünk kell a Don-kanyar hőseire, a honvédekre, akiket győztesként vártak haza” – mondta dr. Orosz Zoltán altábornagy január 12-én hétfőn, Budapesten, a doni áttörés 72. évfordulóján rendezett megemlékezésen.

1595985920

A Honvéd Vezérkar főnökhelyettese a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán elmondott beszédében hangsúlyozta: mindenkinek emlékeznie kell azokra, akik megjárták a Don menti harcokat, ami a „poklot jelentette". A 2. magyar hadsereg vesztesége sok tízezer családot érintett, hadiözvegyek, hadiárvák maradtak hátra. „A doni áttörés évfordulóján a tisztelet, a főhajtás az ő részükre is megadatik" − tette hozzá.

Szólt arról is, hogy sok a pontatlanság, a „félremagyarázás" a harcokkal kapcsolatban, ezek eloszlatása pedig a történészek feladata. Hangsúlyozta, nem igaz ugyanis, hogy az akkori vezetők meghalni küldték a Don-kanyarba a magyar katonákat: az akkor rendelkezésre álló legjobb felszereléssel látták el őket, és az ország fegyverkészletének zömét is megkapták. „Ezzel együtt az orosz és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, fagyban, embertelen körülmények között is meglepően sokáig tudták tartani magukat a magyar katonák" – mondta az altábornagy.

1595985920

A beszédet követően Orosz Zoltán altábornagy átadta dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök menetparancsát Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagynak, a január 22−25. között megrendezendő XV. Doni Hősök Emléktúra főszervezőjének, majd a a résztvevők koszorúkat helyeztek el az intézet udvarán álló, a „hadifogoly szobra" elnevezésű emlékműnél.

Az ünnepség előtt, a Mátyás-templomban a doni harcokban elesettek emlékére celebrált szentmisét Bíró László katolikus tábori püspök. Egyebek mellett felidézte, hogy a 72 évvel ezelőtti tragédiában több mint 100 ezer magyar katona halt meg, akik többsége ma is jeltelen sírban nyugszik. Hozzátette, hogy a Don-kanyar kapcsán nemcsak a múltról, hanem a jövőről is beszélni kell; „ha a háborúról beszélünk, akkor a békéről is szólni kell" – hangsúlyozta Bíró László.

1595985921

Fotó: Rácz Tünde