Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Esküt tettek az önkéntes tartalékosok Szécsényben

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2019. június 1. 19:28

Százötven önkéntes területvédelmi tartalékos katona tett esküt június 1-én, szombaton Szécsény belvárosában. Az ünnepélyes eskütételen beszédet mondott Apáti Zoltán dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese.

1599203531
A dandártábornok a tartalékosokról elmondta, olyan emberek ők, akik úttörő szerepet vállaltak az átalakuló, fejlődő Magyar Honvédség életében és ezáltal a haza és az otthon védelmében, szolgálatában. „Hiszem és vallom, hogy az emberek biztonságérzete és az ország honvédelmi képessége is növekszik, ha az állampolgárok nem csak puszta szemlélői, hanem aktív résztvevői is a helyi védelmi feladatoknak" – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, Magyarország kormányának döntése alapján egy olyan történelmi lehetőség nyílt a Magyar Honvédség számára, amelynek eredményeként az ország haderejének fejlesztése és modernizálása hosszú távra tervezhető. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egy professzionális, technikai eszközeiben megújuló, valós tartalékkal rendelkező, hagyományait tisztelő, hazájukat szerető katonákból álló, ütőképes haderő felépítését célozza. Egy olyan haderőét, melynek helytállása, felkészültsége, felszereltsége, katonáinak hozzáállása minden helyzetben képes bizonyítani, segítséget nyújtani, békét és biztonságot garantálni a társadalomnak.

1599203531
A dandártábornok kihangsúlyozta: a haderőfejlesztési program egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Magyarország minden járásában legyen legalább egy századnyi kiképzett, tartalékosokból álló katonai erő, melynek tagjai az Önkéntes Tartalékos Rendszer keretein belül, hosszabb-rövidebb időre „angyalbőrbe" bújva, de a civil életet nem feladva, tudásukkal és munkájukkal segítik a honvédség törekvéseit és szükség esetén a helyi közösség védelmét.

„Nem titkolt célunk, hogy a Magyar Honvédséget egy olyan tiszteletreméltó szervezetté emeljük, amelyben szolgálni presztízst jelent, amelynek a feladatait, célkitűzéseit, törekvéseit a társadalom elfogadja, és amely mögött a haza szeretete és védelme iránt felelősséget érző, azt támogató, a honvédség törekvéseivel és értékrendszerével szimpatizáló, tudásával a hazájáért tenni akaró társadalom áll" – emelte ki Apáti Zoltán, hozzátéve, a hadsereg, illetve a magyar katona, a haza védelmét csak a társadalom támogatásával és megbecsülésével képes ellátni.

1599203532
A rendezvényen beszédet mondott Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja, aki hangsúlyozta, a legnemesebb cél a haza érdekében áldozatot vállalni. „Úgy gondolom, hogy a katonák jellemzői – bátorság, becsület és hazafiság – a legszebb tulajdonságok". A most esküt tett tartalékosok Nógrád megyében a 25. Keresztényszigethy Sándor, Heves megyében a 60. Mike József, és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 68. Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóaljnál teljesítenek majd önkéntes területvédelmi tartalékosi szolgálatot. Valamennyien a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezredhez kötelékéhez tartoznak.

Fotó: Dévényi Veronika