Katonás kívánság

A hatéves, Tiszafüreden élő Patrik leukémiában szenved és folyamatos
gyógykezelés alatt áll. Az ő kívánsága volt, hogy szeretne egy igazi tankba beülni és azt vezetni. A kisfiú kérését a Csodalámpa Alapítvány juttatta el a honvédelmi miniszterhez, akinek a közbenjárására a kisfiú kívánsága teljesülhetett. Így június 16-án, Tatán, Patrik egy igazi harckocsira szállhatott. Vezetni ugyan nem vezethette a páncélost, de a tatai alakulatnál töltött néhány óra, alighanem mély nyomokat hagyott benne.

A szűk körű tárgyalás után a parancsnok irodájából már a harckocsizók fekete barettjében távozó kisfiú a honvédelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel közösen tekintette meg a dandár kiállított harci-technikai eszközeit.
A BTR-re, BRDM-re, és az ágyútarackra nem sok figyelmet fordított a vendég, viszont a T–72-es ugyancsak lenyűgözte. Csaknem fél órán keresztül hallgatta Gégény főhadnagy tájékoztatóját a páncélosról, majd sisakot öltve közelről is megszemlélte azt.

Nagyon szereti a tankokat – mondta Patrik édesanyja, aki azt is elárulta, hosszú ideig ellenezte, hogy a kisfiú puskával, pisztollyal játsszon, de végül is beadta a derekát. Őszintén beszélt a kegyetlen betegségről is, amely átmenetileg megkeseríti a család életét, de mint mondta, bízik a teljes gyógyulásban. Addig még komoly műtét és hosszú ideig tartó kezelés vár a kisfiúra, de mi ez ahhoz képest, hogy egy éve még az intenzív osztályon feküdt, lélegeztető gépre kapcsolva…

Ő, aki most már boldogan és büszkén pózolhat a katonák ölében a magasban, a páncélos tetején. A fém a tűző napon csak úgy izzik, de Patrikot ez szemlátomást nem izgatja. Hosszú ideig dédelgetett álma most válik valóra. A közelében álló, ülő, vele foglalkozó katonák is átérzik ezt. Olyan óvatosan emelik, óvják a kis testet, mintha óvodai dadák lennének, és nem kemény harckocsizók.

Érzelgésre azonban nincs sok idő (amúgy is katonás történet ez), indulni kell a gyakorlótérre, ahol rövid bemutató keretében a tatai katonák négy harckocsival szemléltetik a különböző manőverezési technikákat. Hatalmas porfelhőt kavarva dübörög a négy monstrum, álmélkodó gyermekszemek kísérik figyelemmel a lánctalpasokat. „Ez egy szakasz, amelyben négy harckocsi van, és mindegyikben három-három katona" – hangzik a tájékoztatás, amelyre egy igazi elöljárói méltóságú fejbólintás a válasz. Ezt követően – alighanem a nap fénypontjaként – Patrik végre felszállhat az egyik olyan harckocsira, amely el is indul vele.

Teljesen el is feledkezett rólunk, annyira boldog – mondja az anyuka, akik a gyermek apjával együtt nézi, ahogy a lánctalpas eltűnik gyerekestől, katonástól a fák között.

A jó negyedórányi harckocsikázás után a tatai katonák ajándékkal is kedveskednek a fiúnak. Egész közel manővereznek hozzá egy jó félméteres harckocsimodellel, majd a honvédelmi miniszter kezébe nyomják a távirányítót, amit Hende Csaba rögvest át is ad Patriknak. Mintegy félperces oktatás után a harckocsi úgy forog, tüzel a gyerek irányítása alatt, hogy még a katonák is álmélkodva nézik.
A tiéd, hazaviheted – mondák a kisfiúnak, aki csak akkor hiszi el, hogy tényleg övé a kicsi tank, amikor az ölébe rakják. Utána még ad egy rövid interjút a televíziósoknak, miszerint katona szeretne lenni. Még nem tudja, hogy milyen, de alighanem harckocsizó…

Ezen csak kevesen csodálkoznak, mint ahogy azon is, hogy Henrich Patrikot a tataiak „tiszteletbeli harckocsizó katonává" fogadják, amiről egy emléklap tanúskodik. A kívánság teljesítését megköszönő oklevelet kap az alapítvány képviselőjétől a miniszter és a dandár parancsnoka is. Elég kemény emberek, mégis meghatódnak. „Azt hiszem mindenkit megérintett ez a mai nap" – szól röviden a miniszter.

Patrik életének alighanem egyik legizgalmasabb napja közös ebéddel zárul. Az asztalnál mellette anyja, apja, szemben vele a miniszter, a vezérkari főnök és a dandárparancsnok, mögötte a tank, ami az övé, csak az övé…

A Csodalámpa Alapítvány célja, hogy kívánságaik teljesítésével egy-egy súlyos betegségben szenvedő kisgyerek élete legalább néhány órára vagy napra gondtalanabb legyen – mondta el Felkai Márta, az alapítvány kommunikációs vezetője. Nyolc év alatt – az alapítvány 2003-as létrehozása óta – országszerte 1500 súlyosan beteg gyermek álmát válthattuk valóra. A mintegy ötezer igen nehéz sorsú kisgyermek többsége kisebb játékokat, kerékpárt kér, más társaik számítógépre, fényképezőgépre vágynak. Sokan kedvenc sportolójukkal, művészükkel szeretnének találkozni, és vannak olyan különleges kívánságok is, mint például a kis Patriké.

Ami most teljesült…

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Krasznai-Nehrebecky Mária