Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kereszthegy a „Stefánián”

Szöveg: Zsalakó István |  2014. május 28. 20:57

„Úgy vélem, az az igazán jó film, amelyet megtekintve más emberként jövünk ki a moziból, mint ahogy beléptünk oda. Kétségtelen, hogy most egy ilyen filmet láttunk…” – mondta dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Kereszthegy című film tárcaszintű bemutatója után, az alkotókkal folytatott beszélgetés során május 27-én, kedden.

1595972752
A Kereszthegy című film tárcaszintű bemutatójára megtelt a Honvéd Kulturális Központ színházterme

A honvédelmi szervezeteknél szolgálók, nyugállományúak, valamint a tárcához kötődő társadalmi szervezetek tagjai számára zártkörű vetítésen mutatták be a Kereszthegy című filmet a Stefánia Palota–Honvéd Kulturális Központ színháztermében.
A HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, valamint a HM Zrínyi Nonprofit Kft. koprodukciójában, a Magyar Művészeti Akadémia közreműködése mellett megvalósult filmet a Katonai Filmstúdió készítette.

1595972752
Az alkotók

A vetítést követően dr. Dankó István közigazgatási államtitkár elismeréseket adott át. A honvédelmi miniszter által adományozott emléktárgyat Mécs Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a film narrátora vehette át. A film producerei – dr. Bozsonyi Károly és Maruzs Roland alezredes – a m. kir. 21. székely honvéd határvadász-zászlóalj jelvényének másolatát adományozták Aliczki György vágónak, Ferenczi János hangmérnöknek, Kazi Antal operatőrnek, valamint Várdai Bencének, a Zrínyi Nonprofit Kft. térképészeti ágazata munkatársának.

1595972752
Dr. Dankó István közigazgatási államtitkár elismerést ad át Kazi Antalnak, a film egyik operatőrének


Fotó: Dévényi Veronika