Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kereszthegy: a székely határvadászok emlékére

Szöveg: Szűcs László |  2014. április 30. 10:09

Percekig szólt a vastaps április 29-én, kedden délután az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Kereszthegy című, játékfilmes elemekkel illusztrált dokumentumfilm díszbemutatóját követően.

1595971220
A Kereszthegy díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották

A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató filmet a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, illetve a HM Zrínyi Nonprofit Kft. készítette el koprodukcióban, a Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével.

A film forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész. A gyergyóremetei Nagy József – aki a Székelyföld második világháborús hadtörténetével foglalkozik – több mint öt éve készít interjúkat a harcokban részt vevő veteránokkal. Bárány Krisztián újságíró 2005-ben a kolozsvári tudományegyetemen ismerkedett meg Nagy Józseffel és a 65. határvadászcsoport történetével. A két egyetemistában akkor és ott fogalmazódott meg, hogy a témát fel kell dolgozni, s talán egy filmnek kellene születnie. Felkeresték a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályt, amely fantáziát látott az ötletben, és igyekeztek megkeresni a film elkészítéséhez szükséges forrásokat is. Az anyagiak egy részét a főosztály teremtette elő, ugyanakkor partnernek felkérte a HM Zrínyi Nonprofit Kft.-t. A Zrínyi nemcsak anyagiakban állt a dokumentumfilm mellé, hanem felvállalta annak teljes produkciós vezetését is. A cég keretei között működő Katonai Filmstúdió teljes eszköztárával és szakembergárdájával vett részt a megvalósításban, a vezető rendezői feladatokat Wonke Rezső stúdióvezető látta el.

1595971220
A bemutató végén nemcsak a filmet, hanem az alkotókat is megtapsolta a közönség

Hetven esztendővel ezelőtt, 1944. szeptember 3-án a Békás-szorostól délre és északra is az akkori Magyarország földjére léptek a szovjet hadsereg felderítői. A támadó szovjet csapatokat a hozzájuk képest maroknyi székely erők német segítséggel sem tudták megállítani, de jelentősen lelassították az előrenyomulásukat. A kedvező terepviszonyoknak és a jó szervezésnek köszönhetően a Maros-völgyben szeptember közepétől több mint három hétig sikerült feltartóztatni a szovjetek előretörését, és ezzel a Torda térségében küzdő magyar 2. honvéd hadsereg részeit megóvni a bekerítéstől. 1944. október 8-án a székely katonák csak parancsra ürítették ki állásaikat és vonultak vissza, elsősorban azért, mert a hegyeken át megkerülő hadmozdulatot végrehajtó szovjet alakulatok már a védők háta mögötti területet fenyegették.

A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken – a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében –, részben pedig az MH Altiszti Akadémia csobánkai kiképzőbázisán forgatták. A film a korabeli katonaéletről és a székely határőrség mindennapjairól is képet ad. A forgatáson a második világháború óta nem látott magyar katonai egyenruhákkal dolgoztak, ezeket a soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozatának tagjai viselték.

1595971220
Wonke Rezső, a film vezető rendezője is emléktárgyat vehetett át Hende Csaba honvédelmi minisztertől

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtartott díszbemutatót követően Hende Csaba honvédelmi miniszter emléktárgyat adományozott a film néhány alkotójának. A Kereszthegy nagy sikerű, magyarországi premierjén kiderült az is, hogy a filmet az Uránia Nemzeti Filmszínház a műsorára tűzte. Az érdeklődők május 17-én 18 órától, május 18-án 17 órától, illetve május 22-én 19 órától tekinthetik meg az alkotást a moziban.

A magyarországi vetítéseket követően a Székelyföldön – Gyergyóremetén, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, illetve Kézdivásárhelyen – is bemutatják majd a Kereszthegyet.

1595971220
A magyarországi vetítéseket követően Székelyföldön is bemutatják majd a Kereszthegyet

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária