Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiírják a fővárosi szuperkórházak tervpályázatát

Szöveg: Révész Béla |  2018. július 30. 13:48

„A program igazi nyertesei a betegek, akiknek ellátását valóban 21. századi körülmények között, a kor színvonalának megfelelően végezhetjük” – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára a centrumkórházak tervpályázati kiírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón július 30-án, Budapesten.

1599191172
Magyarország legnagyobb egészségügyi beruházásáról, az Egészséges Budapest Program (EBP) fejlesztési eredményeképpen épülő három szuperkórházról tartott sajtótájékoztatót az Emberi Erőforrások Minisztériumában prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára július 30-án. Az EBP mintegy 700 milliárd forintból valósul meg, s elsődleges célja, hogy három szuperkórház építésével, illetve fejlesztésével megújítsa az egészségügyi szakellátást Budapesten és Pest megyében.

1599191172
Kásler Miklós miniszter a szisztematikus egészségügyi fejlesztés mérföldkövének nevezte a tervpályázati kiírást. Rámutatott, hogy a vidéki intézményekben 2010 óta több mint 500 milliárd forintos fejlesztéseket hajtottak végre, így most Budapesten és Pest megyében is megkezdik azokat. „2017-ben a kormány 40 milliárd forintot fordított a fővárosi és Pest megyei fejlesztésekre, idén ez az összeg 30, míg jövőre 42 milliárd lesz, hogy a központi régiót is felhozzák arra a szintre, ahogyan a vidéki rendszer már működik" – mondta az emberi erőforrások minisztere. A dél-pesti centrum kapcsán kiemelte: a Szent István és a Szent László kórházak egyesüléséből létrejött intézmény rossz körülmények között dolgozik, s mivel a kormány szándéka az, hogy a 21. század színvonalának megfelelő ellátást biztosítson, szükség van az intézmény ellátási körülményeinek javítására. A centrum szoros együttműködésben dolgozik majd az Országos Kardiológiai Intézettel, az Országos Traumatológiai Intézettel és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézettel. „190 000 négyzetméter megépítéséről van szó, amely a sürgősségi betegellátásnak is az egyik központja lesz" – mutatott rá Kásler Miklós.

1599191172
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a dél-budai központtal kapcsolatosan kiemelte: az elmúlt száz évben nem volt ehhez hasonló volumenű egészségügyi beruházás. A mintegy 1,2 millió dél-budai és a közeli településeken élő lakos egészségügyi ellátásáért felelős intézmény európai viszonylatban is kimagasló technikai és orvosi felszereltséggel fog rendelkezni. A helyszín kiválasztásánál nagy hangsúlyt fektettek a centrum egyszerű elérésére, sőt, ennek érdekében az M1-M7-es autópályákról külön lehajtósáv is épül majd, de emellett tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető lesz majd. Mint arra a miniszter rámutatott, az új kórházcentrumban egyágyas kórtermekben gyógyulhatnak a betegek, a gyors reagálást pedig a kórházba integrált mentőállomás is segíteni fogja.

1599191173
A 2026-ig megvalósítandó program során egy dél-pesti és dél-budai kórházcentrum kialakítása mellett a fejlesztés zászlóshajójának is tekintett MH Egészségügyi Központ – Honvédkórházat bővítik és modernizálják a legnagyobb mértékben. „Az MH EK – Honvédkórház Észak-Pest vonatkozásában a régió legnagyobb és legmeghatározóbb kórháza, az intézmény közel másfél millió lakos, továbbá a speciális igényjogosultak, azaz az egyenruhások ellátásáért is felel" – mondta Szabó István, a honvédelmi tárca honvédelmi ügyekért felelős államtitkára. Rámutatott, hogy a program központi eleme az MH EK két budapesti telephelyének teljes integrációja lesz. „A Honvédkórház fejlesztésére több mint 93 milliárd forint van előirányozva, ez azt jelenti, hogy ki tudjuk üríteni a Podmaniczky utcai telephelyet, amely nagyon régi, és kedvezőtlen infrastrukturális adottságokkal rendelkezik" – hangsúlyozta Szabó István. Az államtitkár a fejlesztés kapcsán kiemelte: a beruházás megvalósulásával a Róbert Károly körúton lévő központi kórházban egy mai igényeknek megfelelő, korszerű gyógyító centrumkórház jön létre, amely képes lesz a Podmaniczky úti telephely teljes kapacitásának befogadására. A kiürített épületek esetleges hasznosításából származó bevételek csökkentik a beruházás költségeit is.

1599191173
Az új kórházi tömbben a meglévő osztályok számát bővíteni fogják, s tervezik a sürgősségi betegellátó centrum bővítését is, amely a jelenlegi 70-80 beteg helyett napi 250-et fog tudni ellátni. Megújítják a kórház teljes labordiagnosztikáját, orvosi technikai parkját, de komoly informatikai fejlesztésekre is sor fog kerülni. „Az Egészséges Budapest Program fejlesztése nyomán az ország egyik legnagyobb és legjobban felszerelt kórházában az ellátás még hatékonyabbá és gördülékenyebbé válik. Ez nemcsak a budapestieknek jelent előrelépést, hiszen bizonyos szakterületek Észak- és Közép-Magyarország betegellátását is javítják. A program igazi nyertesei ők lesznek, azok a betegek, akiknek ellátását valóban 21. századi körülmények között, a kor színvonalának megfelelően végezhetjük" – mondta a tárca honvédelmi ügyekért felelős államtitkára.

A tervpályázati kiírást július 31-én teszik közzé. A pályázatok beadására három hónap áll rendelkezésre, elbírálásuk pedig kétlépcsős rendszerben történik majd.

Fotó: Dévényi Veronika