Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Korom Ferenc átvette vezérkarfőnöki kinevezését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. május 16. 11:00

Korom Ferenc átvette a Honvéd Vezérkar főnöki kinevezését Áder János köztársasági elnöktől május 16-án, szerdán Budapesten, a Parlamentben.

A köztársasági elnök határozata szerint a Honvéd Vezérkar főnökének megbízatása 2018. május 16-tól 2023. május 15-ig, határozott időre szól. Korom Ferenc vezérőrnagyot egyúttal előléptették altábornaggyá.

1599186960

Dr. Simicskó István leköszönő honvédelmi miniszter ünnepi beszédében dr. Benkő Tibor eddigi vezérkari főnököt és Korom Ferencet is kiváló katonának nevezte. Az ügyvezető kormány honvédelmi minisztere azt mondta: Korom Ferenc szigorú, határozott ember, fegyelmezett katona, de minden katonai beosztásában emberséges is volt. Dr. Simicskó István megköszönte az eddigi közös munkát dr. Benkő Tibor eddigi vezérkari főnöknek. Kifejtette: dr. Benkő Tibor 43 éve katonaként szolgál. Ebből több mint 20 éven keresztül különböző beosztásokban közösen segítették, támogatták egymást, tettek a Magyar Honvédségért, és dr. Benkő Tiborral hasonló módon látják a honvédséget, illetve azt, milyen jövőt szánnak neki – mondta. A leköszönő miniszter sok sikert kívánt dr. Benkő Tibor új megbízatásához, honvédelmi miniszterségéhez.

Dr. Simicskó István felidézte: 2015-ben válsághelyzetben kérte fel őt Orbán Viktor miniszterelnök honvédelmi miniszternek, azóta mintegy 18 ezer katona vett részt az új feladatban a határ építésében, védelmében. Emellett összeállítottak egy honvédelmi és haderőfejlesztési programot, amellyel elkezdték erősíteni a Magyar Honvédséget. Kiemelte: Magyarország biztonsága a Magyar Honvédség képességein, a szövetségi rendszerén, és a magyar állampolgárok hazafias elkötelezettségén múlik. „A haza védelme nemzeti ügy" – szögezte le a miniszter, kifejtve: be kell vonni a nemzetet, meg kell szólítani az embereket, kiemelten pedig a fiatalokat. Több program kell, hogy erősítsék a fiatalságban a hazafias érzést – mondta, példaként hozva a honvédségi ösztöndíj bevezetését, a kadétprogram elindítását. Kitért arra is, hogy elkezdték területvédelmi elven újraépíteni az önkéntes tartalékos rendszert. Ennek nyomán kétezerrel több tartalékos van jelenleg, mint 2015-ben volt.

1599186960

Dr. Simicskó István azt mondta: biztos és kiszámítható életpályát tudnak nyújtani a katonáknak. Mindemellett létrehozták az egykori MHSZ mintájára a Honvédelmi Sportszövetséget, korszerűsítették a kiképzési rendszert, elkezdték a haditechnikai fejlesztéseket, a laktanyák felújítását, létrehoztak továbbá egy védelemtechnológiai kutatóintézetet. „Történelmi léptékű fejlődés útjára" állították a Magyar Honvédséget – értékelt.

Dr. Simicskó István beszéde végén azt mondta: „szívvel, lélekkel, alázattal" dolgozott. A Magyar Honvédségnek, a katonáknak, továbbá Orbán Viktor miniszterelnöknek és Áder János államfőnek is köszönetet mondott. Azt mondta: „emelt fővel" távozik, az elmúlt három évet nem csak eltöltötte, hanem fel is töltötte. Mindenkinek sok siker kívánt a folytatáshoz.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, a Honvédelmi Minisztérium vezetősége, Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának leendő elnöke, a titkosszolgálatok vezetői, volt vezérkari főnökök. Korom Ferenc – aki január óta az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoki posztját töltötte be – hétfőn az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában kinevezés előtti meghallgatásán azt hangsúlyozta: a nemzeti érdekek képviselete kell, hogy vezéreljen mindent, nemzeti haderőt kell építeni és fejleszteni. Azt mondta: ismeri a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét, képességeit és korlátait is, tisztában van Magyarország biztonsági helyzetével, a nemzetközi és hazai kihívásokkal.

1599186961

Fotó: Dévényi Veronika és Rácz Tünde