Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különleges dobozkönyv jelent meg a Nagy Háború centenáriumára

Szöveg: Szűcs László |  2014. december 2. 18:24

„Fontos, hogy közel hozzuk a ma emberéhez a Nagy Háborút” − mondta Hende Csaba december 2-án, kedden Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HM HIM).

A honvédelmi miniszter a HM HIM, illetve a HM Zrínyi Nonprofit Kft. közös gondozásában megjelent „A Nagy Háború 1914−1918. − Kézzelfogható hadtörténelem"  címet viselő dobozkönyv bemutatóján úgy fogalmazott, hogy az első világháborúnak nagyon sok gyászos és tragikus következménye volt.

1595983819

Hende Csaba kiemelte: idén számos akcióval és tevékenységgel sikerült emléket állítani az első világháború hőseinek. Ilyen volt például a Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma című kötet reprintjének kiadása − amelyet január végén mutattak be a HM HIM-ben −, a Kozma utcai temető zsidó parcellájának felújítása − amit a közeljövőben avatnak fel −, illetve a Lajta Monitor Múzeumhajó méltó helyre, a Parlament előtti Duna-szakaszra állítása. Ebbe a sorba méltó módon illeszkedik be a most megjelent rendhagyó kiadvány, a dobozkönyv.

„Nekünk, magyaroknak az első világháború hozott még mást is, a történelmi Magyarország megszűnését, az ország kétharmadának elvesztését. Ezért is tudnunk kell, hogy mi történt, miért történt. Meg kell ismernünk a hőseinket" − fogalmazott a honvédelmi miniszter, aki beszédében felelevenítette saját családja első világháborús megpróbáltatásait is.

1595983819

A dobozkönyvet kiadó HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője, dr. Bozsonyi Károly elmondta: a kiadvány elkészítésére a kft.-n kívül más nem lett volna képes. „A magyar könyvpiacon kiadott néhány hasonló termék, amiket műfajában dobozkönyvnek tekinthetünk, külföldi témákról szól, tipikusan angol nyelvű könyvek fordításai. Ráadásul ezen könyvek formai kivitelezését távoli országokban készítették" − mondta az ügyvezető, hozzátéve: a dobozkönyv a magyar történelemhez kapcsolódó kiadvány, amelynek tartalmi megvalósítását is egy magyar nyomda, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. nyomdája végezte el.

Bozsonyi Károly szerint a könyv műfajából fakadóan is messze túllépi a klasszikus könyvkiadói feladatok feladatrendszerét. A magas szintű szöveg mellett kiváló képi illusztrációkat tartalmaz, emellett pedig több mint ötven, papíralapú kordokumentum is található benne. A könyv része egy oktatókendő is, amit az első világháborús magyar hadseregben rendszeresítettek a katonáknak. Emellett a kiadvány tartalmazza egy, az első világháborúban használt személyi azonosítójegy másolatát, illetve az ennek tárolására alkalmas fémtokot is.

1595983819

Ugyancsak a dobozkönyv része két DVD-melléklet, amelyek a korszak legkiválóbb szakértőivel és történészeivel készült stúdióbeszélgetéseket tartalmazzák. Sőt, a Légierő Zenekar−Veszprém feljátszott számos, korábban a nagyközönség számára nem elérhető első világháborús katonaindulót, a Honvéd Férfikar tagjai pedig néhány világháborús katonanótát énekeltek fel, amelyek ugyancsak meghallgathatók a DVD-ken.

„A könyv szellemi tartalmát a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiváló kollégái, történészei, muzeológusai, könyvtárosai, levéltárosai írták" − mondta dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka. Hozzátette: a kiadvány 31 témakörben foglalja össze az első világháború történéseit. Arra törekedtek, hogy eddig jórészt publikálatlan képanyaggal illusztrálják a kiadványt, amely emellett 54 mellékletet tartalmaz.

1595983819

„A Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára is különleges kiadvány volt ez a könyv, hiszen eddig még nem csináltunk hasonlót. Érdekes kihívás volt számunkra" − mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére dr. Kovács Vilmos ezredes.

A karácsonyi könyvvásárra megjelent különleges dobozkönyvhöz Áder János köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka írt előszót.

1595983820


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária