Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország a NATO elkötelezett szövetségese

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2015. június 18. 13:20

Kiválóan vizsgáztak mind a magyar, mind a szövetséges katonák a Capable Logistician 2015 gyakorlat június 18-ai VIP-napján. A látványos dinamikus bemutatót a köztársasági elnök, a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnök is megtekintette.

Csütörtökön tartották a Capable Logistician 2015 gyakorlat VIP-napját Várpalotán, a nullaponti lőtéren. Az év legnagyobb Magyarországon rendezett, nemzetközi katonai gyakorlatának célja a többnemzeti logisztikai támogatás elemeinek vizsgálata és gyakoroltatása, fő szervezője pedig a Nemzetközi Logisztikai Koordinációs Központ (MLCC).

A látványos dinamikus bemutatót Áder János köztársasági elnök, Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is megtekintette.
A bemutatót követő sajtótájékoztatón Hende Csaba emlékeztetett: a gyakorlaton 1800 fő és 600 technikai eszköz vett részt összesen 32 szövetséges-, illetve partnerország képviseletében. Mint a miniszter fogalmazott, hazánk ezzel a gyakorlattal is egyértelműen jelzi, hogy a NATO elkötelezett szövetségese.

1595995877

A magyar kormány védelmi politikája egyértelmű: maradéktalanul teljesítjük a walesi csúcson vállalt kötelezettségeinket, és már idén, illetve jövőre is jelentősen növeljük a katonai költségvetést. A jövő esztendőben a parlament előtt fekvő költségvetési javaslat szerint mintegy 50 milliárd forinttal, 22 százalékkal nő majd a honvédelmi tárca költségvetése. Hazánk biztonsága, országunk védelme országunk erején és a szövetségesek együttműködésén alapszik.

A mostani gyakorlat során úgynevezett befogadó nemzetként demonstráljuk elkötelezettségünket a szövetség irányába, ugyanakkor a többnemzeti katonai kapcsolatok erősítéséhez is hozzájárul a gyakorlat. Mint Hende Csaba fogalmazott, a Capable Logistician 2015 nagyszerű lehetőséget biztosít arra, hogy kiképezzék és felkészítsék az erőket a valós koalíciós műveletekre, így ezek a gyakorlatok mind erősítik a Magyar Honvédség védelmi képességeit. Hozzátette: a gyakorlat tervezése jóval az ukrán válság kialakulása előtt kezdődött meg.

1595995878

Hende Csaba hangsúlyozta: a gyakorlat során mindvégig szem előtt tartották Közép-Európa legnagyobb katonai gyakorlótere természeti értékeinek megőrzését, a környezettudatosság, a környezetvédelem végig kiemelt hangsúlyt kapott a feladatok végrehajtása során. A CL15 abból a szempontból is egyedülálló volt, hogy a haderők civil cégek bevonásával hajtanak végre különböző logisztikai feladatokat. Emellett a NATO története során először fordul elő, hogy a Smart Energy koncepció jegyében civil szakértők közreműködésével, alternatív energiaforrások segítségével biztosítják a katonák számára az elektromos ellátást.

A gyakorlat a V4-es országok által kiállított, 2016 első félévében készenléti szolgálatot adó uniós harccsoport validálási-értékelési folyamatához is hozzátartozik és hozzájárul. A honvédelmi miniszter meggyőzőnek nevezte a látottakat. Mint fogalmazott, a magyar katonák és a többi résztvevő nemzet katonái egyaránt kiválóan felkészültek feladataik végrehajtására.

1595995878

Sorin Ducaru, a NATO főtitkárhelyettese tolmácsolta Jens Stoltenberg főtitkár és a NATO-közösség üdvözletét, és köszönetet mondott a fogadó nemzetként biztosított kiváló körülményekért. A hasonló gyakorlatok fontosságát hangsúlyozva kiemelte: ilyenkor lehet igazán tesztelni a többnemzeti interoperabilitást, és a logisztikai képességek továbbfejlesztése, javítása terén is alapvető jelentőségű az így elvégzett munka – ez egyébként a szintén idei Trident Junction gyakorlat alapját is jelenti majd. Jan Husák ezredes, a gyakorlat igazgatója szintén köszönetet mondott a résztvevőknek és Magyarországnak.
A Capable Logistician 2015 június 26-áig tart.

Minden vállalást teljesítünk

Hende Csaba a sajtótájékoztatót követően újságírói kérdésre elmondta: a szlovén légtérben folytatott air policing tevékenységben nem okoz nehézséget az elmúlt időszak két, Gripeneket érintő balesete, hiszen ezt a feladatot az egyébként is szolgálatban lévő készültségi erőinkkel, kecskeméti bázisról látjuk el. A szeptember és december között esedékes balti légtérvédelmi feladatok kapcsán a miniszter leszögezte: vállalásainkat fenntartjuk, és amit vállaltunk, azt teljesíteni fogjuk. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a felkészítés, kiképzés során a váratlan balesetek miatt különböző intézkedésekre, módosításokra, átütemezésekre és adott esetben svéd partnereink segítségére ne lenne szükség. Hende Csaba elmondta: ugyanígy a kiképzési program módosítását igényli a 2016. január 1. és június 30. során szolgálatba lépő, uniós készültségi szolgálatot adó V4-es harccsoport magyar hozzájárulása, amely a közvetlen légi támogatás feladatát jelenti, és szintén érinti a Gripeneket. „Ezt a vállalásunkat is teljesíteni fogjuk", mondta a miniszter.

1595995878

Hende Csaba hangsúlyozta: e két új feladat jelentős fejlesztéseket tett szükségessé és lehetővé a Gripen-képességen belül. Ilyen például a légi utántöltő képesség begyakorlása, a pilótasisakok éjjellátó berendezéssel való ellátása, illetve a kormány által 3,5 milliárd forinttal, külön forrásból támogatott levegő-föld csapásmérő képesség megteremtése. Utóbbi fejlesztéssel térségünkben egyedülálló képességre tesz szert a magyar légierő. A miniszter hozzátette: a légi utántöltő képesség begyakorlására a közeljövőben kerül sor, és mivel egyik kétüléses gépünk a csehországi balesetben megsemmisült, svéd partnereink felajánlották, hogy egy kétüléses gépet a rendelkezésünkre bocsátanak a kiképzés idejére. A két baleset vizsgálata egyébként a független hatóságok vezetésével folyik, és miután ezek lezárultak, a tárca teljes terjedelemben nyilvánosságra hozza majd a végleges eredményt. Hende Csaba elmondta: a szerdai nap folyamán a miniszterelnök kérésére tájékoztatta a kormányt a vizsgálatok állásáról.

Fotó: Dévényi Veronika és Rácz Tünde