Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden eddigi rekordot meghalad a biztonságra fordított összeg

Szöveg: Snoj Péter |  2019. június 8. 14:19

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség 2020-as költségvetési tervezetéről tartott sajtótájékoztatót Németh Szilárd június 8-án, Budapesten. A tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes kijelentette, hogy jövőre is folytatódnak a honvédelmi beruházások, valamint a katonák megbecsülését célzó fejlesztések.

1599203792
A Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy minden eddigi rekordot meghalad 2020-ban a biztonságra – s ezen belül a honvédelmi költségekre – fordított összeg. A parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes kifejtette, hogy Magyarország jelenleg a világ egyik legbiztonságosabb országa, amelyet elsősorban a Magyar Honvédség garantál. Ezt Magyarország kormánya a továbbiakban is fenn kívánja tartani, ennek érdekében a tavalyi költségvetéshez képest 2020-ban 173 milliárd forinttal jut több biztonsági intézkedésekre. „Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség költségvetése 103 milliárd forinttal, húsz százalékkal fog növekedni a 2019. évihez képest. Így a teljes honvédelmi költségvetés eléri 616 milliárd forintot" – jelentette ki Németh Szilárd.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes részletezte: ebből a 616 milliárd forintból a tárca folytatja a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program már megkezdett fejlesztéseit. Elmondta, hogy a hosszútávú program ütemezett fejlesztéseire 216 milliárd forint jut, amelyből például kialakítják és fejlesztik a JAS-39 Gripen vadászgépek szárazföldi csapattámogató képességét. De ugyanezen összegből fedezik a további, Airbus H145M könnyű és H225M közepes helikopterbeszerzéseket is. Németh Szilárd kitért a szárazföldi erőket érintő beruházásokra, így például a Leopard 2 A7+ típusú harckocsik és a PZH2000 önjáró tüzérségi eszközök, valamint a svéd Carl Gustav kézi páncéltörő eszközök beszerzéseire is.

A miniszterhelyettes kiemelte, hogy mindezek mellett a program középpontjában továbbra is a katonák állnak. A honvédelmi fejlesztések célja a katonai életpálya kialakítása, a katonák jogállása rendezettségének és kiszámíthatóságának biztosítása, szolgálati körülményeik javítása és természetesen egyéni felszereléseik fejlesztése. 2020-ban folytatódik a rendvédelmi – ezen belül a honvédelmi – erők béremelése, amely kapcsán a közeljövőben adnak majd részletesebb tájékoztatást.

Német Szilárd szólt a az Európát – s így hazánkat is – fenyegető legnagyobb kihívásról, az tömeges bevándorlásról. Mint fogalmazott, az utóbbi időben érezhetően megnövekedett az illegális határsértők száma, ezért a kormány úgy döntött, hogy június elsejével ismét szolgáljanak katonák is hazánk határain. Elmondta: jelenleg ezer honvéd vesz részt a feladatban, 2018 nyaráig bezárólag pedig összesen 18 ezer katona teljesített határvédelmi szolgálatot.

Fotók: Dévényi Veronika