Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ők alkotják a honvédség gerincét

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. január 31. 15:32

Az altisztek alkotják a Magyar Honvédség gerincét, és egyik legfontosabb szerepük a döntés-előkészítés – mondta Huszár János altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes január 31-én, szerdán Szentendrén az MH Altiszti Akadémián, az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam kibocsátó ünnepségén.

1596044120

Az altábornagy a tanfolyamot sikeresen teljesítő tizenkét altiszt előtt hangsúlyozta, hogy a négy modulból álló, egy szemeszteren át tartó képzésen csak a legjobbak vehetnek részt. Az ötödik alkalommal megrendezett tanfolyamon eddig összesen 64-en végeztek, akik mellett mintegy 50 külföldi hallgató is jelen volt. A felkészítésen még tavaly év végén látogatást tett Curtis Scaparrotti vezérezredes, a Szövetséges Fegyveres Erők európai főparancsnoka, aki elismerően szólt az altisztek munkájáról.

Huszár János altábornagy szavai szerint a múltban az altisztek szerepe a végrehajtásra korlátozódott, s − bár akkor is, most is – a haderő gerincét alkották, napjainkra már részt vesznek a parancsnoki döntések előkészítésében is. „Önökre mint vezénylőzászlósokra, vezénylő altisztekre ezen a területen van a legnagyobb szükségünk most: meghonosítani ezt a metódust" − fogalmazott a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes.

1596044120

Az altábornagy kitért arra is, hogy jelentős változások előtt áll a Magyar Honvédség. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program – az eddigi, hasonló tervekkel ellentétben – valódi evolúciót eredményez, s a hadsereg egészét érinti majd. „Ebben a folyamatból valamennyiünknek ki kell vennünk a részünket, önökre is nagy felelősség és feladat hárul, hiszen beosztottjaikat mozgósítaniuk kell" – hangsúlyozta, hozzátéve, a kormány megfelelő erőforrásokat biztosít a program végigviteléhez.

Kiss Róbert zászlós, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóalj megbízott vezénylőzászlósa − aki teljesítménye alapján a legjobbnak bizonyult − elmondta: társaival együtt lehetőségnek tekintette, hogy 2017 őszén elkezdhette a legmagasabb szintű altiszti tanfolyamot. Méltatta a modulvezetők teljesítményét, s úgy fogalmazott, a mentorok nemcsak átadták, de rendszerezték is a tudásanyagot.

1596044120

A rendezvényen ezután Kiss Róbert zászlós vehette át a Primus Inter Pares-díjat, ami jelzi, társai szerint is ő végezte a legkiemelkedőbb munkát a tanfolyamon, majd elhelyezték − a fényképek mellett − a csoport emléktábláját a tanterem falán.

Fotó: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy