Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ötpárti egyeztetés a háromdimenziós radarállomás felépítéséről

Szöveg: Vastagh László |  2011. március 9. 19:41

Március kilencedikén ötpárti egyeztetés keretében tájékoztatta a parlamenti pártok képviselőit a radarrendszer harmadik elemének helyszínéről és felépítéséről a Honvédelmi Minisztérium. Az ország számára hasznos beruházás többletköltséget nem igényel, katonaszakmai szempontból megfelel, a NATO számára elfogadható s az engedélyezési eljárásokat is beleszámítva, optimális esetben 2013 végére megvalósítható.

Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: mind az öt frakció elküldte képviselőit, akik a tárca javaslatával szemben nem emeltek kifogást, inkább egyfajta elvi egyetértés bontakozott ki. Természetesen a felmerülő kérdések megválaszolására is készen állnak, sőt további egyeztetéseket is indokoltnak tartanak. Ennek tükrében március 10-én az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságát tájékoztatják a tárca elképzeléseiről, s a további egyeztetéseket is a beruházás befejezésének szellemében kívánják lefolytatni, illetve az ország megítélését a NATO-ban pozitív irányba befolyásolni.

Az államtitkár hangsúlyozta: a tárca, az ország biztonságát szem előtt tartva, minél előbb szeretné befejezni a több mint egy évtizede húzódó radarállomás felépítését. A radarberuházást pedig mindenki számára megnyugtató módon kívánja megvalósítani, hiszen nem természetvédelmi és nem is lakott településen épülne meg, ugyanis olyan helyszínt ajánlottak a pártok figyelmébe, ahol jelenleg is működő radarállomás üzemel. Ennek modernizációjaként kerülne sor a NATO által finanszírozott beruházásra.

Kérdésekre válaszolva elmondta: az elmúlt időszakban számos lépést tettek annak érdekében, hogy Medinán és a környékbeli településeken élő emberek is megismerhessék elképzelésüket. Előbb az érintett terület választott képviselőit tájékoztatták, majd bemutatták a Békéscsaba mellett működő 3 dimenziós radarállomást. Fogadókészséget érzékeltek, de a továbbiakban helyi fórumokra is szükség lesz a mind szélesebb körű társadalmi támogatottság érdekében.

Az ország számára hasznos beruházás többletköltséget nem igényel, katonaszakmai szempontból megfelel, a NATO számára elfogadható s az engedélyezési eljárásokat is beleszámítva 2013 végére megvalósítható. Saját biztonságunk szempontjából érdekünk, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban és a lehető legoptimálisabb kivitelezéssel valósuljon meg a beruházás. Figyelembe véve azokat a környezetvédelmi és lakossági panaszokat, kifogásokat, amelyek a Zengő és a Tubes esetében felmerültek, két réskitöltő radarszázad működtetésével tudja a tárca a Mecsek takarását kompenzálni, ami egyrészt többletköltség, másrészt viszont munkahelyek megmentését is jelenti. A két réskitöltő radarszázad jelenleg is Juta, illetve Kup térségében működik.

Simicskó István arra is utalt, hogy a háromdimenziós radar mind katonai, mind polgári légi irányításra alkalmazható, de Magyarországnak elsősorban katonai célok alapján van rá szüksége, hiszen a NATO többek között ezért is fizeti a beruházást. Az olasz gyártmányú radar rendkívül elterjedt s csupán egy mobil telefon sugárzásának ezrelékét nyújtja. A radarszázadoknál szolgálatot teljesítő állománynál rendszeresen végrehajtott egészségügyi szűrések semmiféle károsodás nem mutattak ki. A katonák egészségügyi állapota rendben van.

 

Fotó: Galovtsik Gábor