Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres vizsgák és lövészet Szentendrén

Szöveg: Tamás Tibor |  2011. augusztus 12. 7:01

Sűrű egymásutánban zajlanak a kiképzési foglalkozások és a vizsgák Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázison (MH KKB). A „Magyar Honvédség bölcsőjeként” is emlegetett alakulat augusztus 11-i, csütörtöki, több helyszínen zajló kiképzési foglalkozásait és vizsgáit a honvedelem.hu is megtekintette.

1595922948
Az első helyszín a polgári életből állományba vett, a nem katonai oktatási intézményben végzett tiszti, tiszthelyettesi állomány tanfolyamrendszerű felkészítésén – az úgynevezett KVNR-tanfolyamon – részt vevő hallgatók vizsgája volt. A katonák az elmúlt hat hét során az általános alapkiképzésen vettek részt a bázison – Róth László mérnök ezredes, az MH KKB parancsnokhelyettese, és Nagy Attila alezredes, a bázis Mecséri János Kiképző Osztály osztályvezetőjének irányításával.

Látogatásunkkor épp a műszaki, és vegyivédelmi tudásukból adtak számot a tisztek és a tiszthelyettesek.

A kiképzésre egyébként a Magyar Honvédség összes alakulatától érkeztek katonák – összesen negyvenheten –, s az elmúlt hetekben tizennégy szakág tudnivalóit sajátították el.

1595922948
Róth ezredestől megtudtuk: amint a korábbi évek kiképzésekre, úgy az ideire is jellemző volt, hogy a résztvevők a fizikum terén jelentős fejlődést értek el.

Általánosságként ugyancsak elmondható, hogy a tanfolyam során a nők ugyanúgy helytálltak, mint férfi bajtársaik. Ami pedig a legfontosabb: az elméleti és a gyakorlati vizsgákon mindenki megfelelt.

A KVNR-tanfolyamon részt vevő tisztek és tiszthelyettesek vizsgájával egyidőben, az MH KKB izbégi lőterén, a 14 hetes alapkiképzésen részt vevő szerződéses legénységi állományú katonák hajtották végre a számukra kötelezően előírt alap-lőgyakorlatokat gépkarabéllyal és pisztollyal. Mindezek mellett kézigránát-dobás is szerepelt a programban.

A lőtéren megtudtuk: a tisztesek ezeket a feladatokat a mai napon, sötétedés után, éjszaka is teljesítik.

Fotó: Dévényi Veronika

(További képekért kattintson galériánkra!)