Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeresen zárult a „Végvár 2014” gyakorlat

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. április 29. 15:35

Sikeresen zárult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kétnapos, „Végvár 2014” elnevezésű közös, közszolgálati gyakorlata. Az esemény második napján − április 29-én, kedden − Hende Csaba honvédelmi miniszter is meglátogatta a rendezvény egyetemi helyszíneit.

A „Végvár 2014" hétfőn reggel négy helyszínen kezdődött el; a Hungária körúti és a Farkasvölgyi úti campusokon elsősorban elméleti, míg a csobánkai és az ócsai gyakorlótereken gyakorlati feladatokat hajtottak végre a résztvevők.
Míg tavaly egy árvízhelyzet kezelését gyakorolták a hallgatók, idén egy, az országot ért váratlan − és természetesen szimulált − fegyveres támadás esetén felmerülő feladatokat kellett elvégezniük.

1595971209
A Végvár 2014 gyakorlat második napját Hende Csaba honvédelmi miniszter is megtekintette

Az egyetem közlése szerint a kétnapos rendezvény idén is azt a célt szolgálta, hogy az oktatási intézmény különböző karain, szakjain tanuló hallgatók jártasságot szerezzenek a komplex szakmai problémák megoldásában. Az eseményen a Magyar Honvédség, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem működött együtt, de egészen magas szintű, országgyűlési és kormányzati szerveket is lemodelleztek.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: ez a gyakorlat azt demonstrálta, hogy ha valamilyen súlyos katonai jellegű kihívás érné hazánkat, akkor a különböző állami szervezetek miként működnek együtt a veszély elhárításában.

„Nagyon fontos, hogy létezik ez az egyetem, ahol a közigazgatás, a rendvédelem és a honvédelem leendő vezetőit képezzük ki, akik itt most gyakorolják azt az együttműködést, amit később esetleg élesben végre kell hajtaniuk" – tette hozzá a miniszter.

1595971209
A gyakorlat célja az volt, hogy a hallgatók jártasságot szerezzenek a komplex szakmai problémák megoldásában


Fotó: Galovtsik Gábor