Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szlovák-magyar védelmi együttműködésről egyeztettek Budapesten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 4. 14:19

Biztonságpolitikai kérdésekről, a V4-ekről, az illegális migrációról, valamint Szlovákia és Magyarország katonai kapcsolatáról is egyeztetett a két ország védelmi minisztere május 4-én, csütörtökön Budapesten.

Peter Gajdos dr. Simicskó István honvédelmi miniszter meghívására érkezett Budapestre.
A találkozó után dr. Simicskó István az MTI-nek kiemelte: történelmi csúcson vannak a magyar-szlovák kapcsolatok, és a katonai együttműködés is kimagasló. A tanácskozáson közös gyakorlatokról és kiképzésről döntöttek, és kifejezték elkötelezettségüket a V4-es együttműködés továbberősítésére. A szlovák védelmi miniszter úgy döntött, hogy a Budapesten működő NATO Egészségügyi Kiválósági Központ szlovák helyeit feltöltik – jelezte.

1596031511

Dr. Simicskó István kiemelte: látják, mik történnek Nyugat-Európában, szinte napi hírek vannak terrorcselekményekről. Megállapították, hogy Európa és a világ biztonsági helyzetét ugyanúgy ítélik meg, ugyanolyan veszélyeket látnak benne. A migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár – jegyezte meg. Egyetértettek a külső határok, a schengeni határok védelmének fontosságában és abban, hogy a válságövezetekben kell a konfliktusokat kezelni. Dr. Simicskó István egyúttal megköszönte Szlovákiának a Magyarország déli határvédelmében nyújtott segítségét.
A miniszter kitért arra is, hogy Brüsszelben és másutt is azt kell képviselni, hogy összefognak, együttműködnek. hasonló módon kezelik a biztonságot veszélyeztető helyzetek megoldását. Fontos, hogy ez a „közép-európai gondolkodásmód, világlátás" minél erősebb legyen az Európai Unión belül is. Ebben elkötelezettek vagyunk – szögezte le dr. Simicskó István.

A térségben, a régióban példaértékű együttműködést tudnak felmutatni Európa más régiói számára is – emelte ki a miniszter hozzátéve: ezért szándékuk, hogy továbberősítsék a V4-es együttműködést.

1596031512

Peter Gajdos az MTI-nek elmondta: sok fontos kérdést tárgyaltak meg magyar kollégájával a világ és Európa biztonsági helyzetéről, köztük a terrorizmusról, az illegális migrációról és az extremizmusról. Kifejtette: a terrorizmus is kiemelt téma volt a tanácskozáson. A szlovák védelmi miniszter elismerően szólt a magyar szerepvállalásról a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni küzdelemben, hozzátéve: Szlovákia is tervezi, hogy például kiképzéssel segítse a nemzetközi koalíciót.

A szlovák védelmi miniszter kiemelte: mindkét ország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak és a V4-es együttműködésnek is. „Transzatlanti és proeurópai irányultságunk teljesen egyértelmű" – fogalmazott Peter Gajdos.
A kiváló együttműködés példájaként kiemelte a V4-es harccsoportot, amelyben közös kiképzésekben dolgoztak együtt a négy ország katonái. A szlovák miniszter szólt a balti államokkal való együttműködés fontosságáról is. Azt mondta: szeretnének állandó részvétellel jelen lenni ezekben a tagállamokban, hogy biztosítsák „egy esetleges támadással szembeni" elrettentést, védjék a NATO keleti szárnyát.

1596031512

Fotó: Dévényi Veronika