Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint ezer katona dolgozik a gátakon

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. június 4. 20:52

Egyes mérések szerint az elmúlt ötszáz év legsúlyosabb árvize vonul végig a Dunán. Szlovákiában csütörtökre, Budapesten vasárnapra várják a tetőzést a folyón. A védekezési munkálatokban és a felkészülésben a Magyar Honvédség is részt vesz. Folyamatosan frissülő összeállításunkban mi is nyomon követjük az eseményeket. (Frissítve: 22.03-kor!)

22:03

Ezen a szakaszon kezdik meg a hamarosan – egészen pontosan hajnali 2 órakor – a munkát az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) katonái. A huszonhét főből álló csapat a Komárom-Szőny-Almásfüzítő vonalon a vasúti töltés megerősítését végzi majd. Ezen a szakaszon a 2010-es árvíznél több mint ötvenezer homokzsákra volt szükség.

1595955313

(fotó: Horváth Gergő / MH BHK)

21:49

Hamarosan összeér az a közel öt kilométeres nyúlgát, amelynek építését kedden reggel kezdték meg a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái. Az építést ezt követően a komáromi vasútállomás irányába folytatják tovább, hogy ezen a részen is megerősítsék az árvízvédelmi gátként is funkcionáló vasúti töltést.

1595955313

(fotó: Petrovics Renáta / MH 25. Klapka György Lövészdandár)

21:36

Június 5-én, szerdán, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár állományából a Római-parton 50 katona, három váltásban vesz részt az árvízi védekezésben. Az önkéntes műveleti tartalékosok közül pedig  50-en a Margitszigeten dolgoznak majd, szintén váltásos rendszerben.

21:12

A székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred is csatlakozott az árvízi védekezéshez. Kora délután egy autóbusszal és egy teherautóval indultak Tatára azok a katonák, akik Komárom térségében vesznek részt a nyúlgát építésében. Az esti órákban újabb egy autóbusszal és teherautóval érkezett a székesfehérváriak „második lépcsője" Győrbe.

21:06

Az önkéntes műveleti tartalékosok is részt vesznek az árvízvédelmi munkálatokban

Az árvízi helyzet miatt az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz június 3-án bevonult szolgálati járadékosok közül 103 önkéntest, három napra Tatára vezényeltek, hogy segítsenek a mentési munkálatokban.
Kun Szabó István dandártábornok, az alakulat parancsnoka kedden délelőtt,  a Petőfi Sándor laktanya alakulóterén köszöntötte az MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz induló önkéntes műveleti tartalékosokat.

A parancsnok elmondta: a kialakult helyzetre azonnal reagálni kellett. „Arra kérem az állományt, hogy úgy álljanak hozzá a feladathoz, ahogy ebben az esetben azt elvárják önöktől" – fogalmazott a parancsnok.

Hozzátette: elvárja, hogy a Szurmay dandár hírnevéhez méltóan hajtsák végre a feladatokat. Három nap múlva pedig visszavárja az önkénteseket, akiket kért, hogy ezt a feladatot úgy hajtsák végre, mintha az a kiképzés része lenne.

1595955313

(fotó: Szabó Lajos zászlós)

20:40

Elindultak az első egységek Győrből 100 katonával Ásványráróra, illetve Gönyüre. Ez utóbbi egység további 100 fővel egészül majd ki az éjszaka során. A katonák feladata mindkét településen a megelőző védekezés, vagyis alapvetően a homokzsák-töltés és telepítés lesz.

19:36

A Magyar Honvédség legalább nyolcezer embert kész bevetni árvízi védekezésre, kedden több mint ezer katonát már be is vetettek.
Győr-Moson-Sopron megyében négy szakaszra vezényelnek katonákat, hogy részt vegyenek az árvízi védekezési munkálatokban. Estétől 650 katona áll szolgálatba, majd két ütemben további kilencszáz katona átcsoportosítására kell számítani.

(MTI)

18:10

A kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katasztrófavédelmi feladatokba bevont erői – 17 gépjárművel és mintegy 50 katonával – elindultak Tata helyőrségbe, ahol háromszáz, az árvízi védekezésben résztvevő katona utáni logisztikai támogatási feladatokat hajtanak végre.

1595955314

(fotó: MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred)

17:16

Épül a nyúlgát…

Ismerős már a tatai katonáknak az a térség, ahol jelenleg is nyúlgátat építenek, erősítve ezzel az árvízvédelmi gátként is funkcionáló vasúti töltést – 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is ezen a környéken kellett részt venniük a katasztrófavédelmi feladatokban.

A nyúlgát lassan, de biztosan épül, az elmúlt órákban több ezer homokzsákot pakoltak le a katonák – tudtuk meg Bartók Barnabás őrnagytól, az MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. tüzérosztályának parancsnokhelyettesétől, aki a szőnyi vasútállomás közelében dolgozó katonák munkáját koordinálta. Az őrnagy hozzátette: a jelenleg a területen dolgozó két árvízvédelmi munkacsoport „egymással szembe haladva dolgozik", hogy minél hamarabb megépítsék a csaknem 5 kilométer hosszú nyúlgátat. A munkát a folyó péntekre várható tetőzése előtt kell befejezniük.

Harmadszor vesz részt árvízvédelmi feladatokban Pisák Tamás főtörzsőrmester, a tüzérosztály altisztje. Mint elmondta: 2002-ben ugyanitt, 2006-ban viszont Csépa mellett pakolta a homokzsákokat. Az akkori munka abban különbözött, hogy a Körös partján egy megcsúszott gát további suvadását kellett megállítaniuk, itt viszont még inkább csak megelőző tevékenységet végeznek.

Katonai szolgálata első árvízvédelmi feladatára vezényelték ki Polecsák Péter közkatonát, a 101. tüzérosztály kezelőjét. Mint elárulta, furcsa számára, hogy homokzsákokat kell pakolnia, de próbálja végrehajtani a kapott feladatokat.

1595955314

(fotó: Galovtsik Gábor)

17.02

Elindult a konvoj MH Pápa Bázisrepülőtérről Győrbe, 100 fővel és egészségügyi személyzettel.

16.26

Az MH Bakony Harckiképző Központ újabb embereket indított útnak – Újdörögd es Táborfalva állományából is – most Győrbe, ahol elsősorban gátépítésre kérték fel az állományt, akiket a győri laktanyában szállásolnak el. A létszám mintegy 100 fő.

16.23

A mai nap folyamán a Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezred állományából két váltás indult Tatára és Győrbe, ám este még többen csatlakoznak majd az árvízmentőkhöz.

1595955314

(fotó: MH 54. Veszprém Radarezred)

16.10

Útnak indították az MH Pápa Bázisrepülőtér készenlétben lévő katonáit, akiknek 17:00-ra kell Győrbe érniük.

1595955315


(fotó: Soproni Éva / MH Pápa Bázisrepülőtér)

16.01

Az MH Bakony Harckiképző Központtól újabb 96 fő indul Győrbe.

15.33

A győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredtől ma este hatkor 650 katona indul 4 helyszínre a Duna Győr-Moson-Sopron megyei veszélyeztetett szakaszán, ahol 12 órás váltásban fognak dolgozni a töltések megerősítésén, illetve a homokzsákok töltésén.

15.31

A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái és eszközei (búvárcsoport, könnyű vízi mentőcsoport, rohamcsónakok, speciális világítási eszközök, tehergépjárművek, mentő) ma kora délután elindultak Győr felé.

1595955315

(fotó: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred)

15.23

Az MH Altiszti Akadémia Logisztikai Zászlóaljánál folyamatosan zajlanak az előkészületek az árvíz elleni védekezésre. A technikai eszközök között személy- és anyagszállításra alkalmas járművek is sorakoznak. Riasztás esetén a kijelölt eszköz vagy személyi állomány rövid határidőn belül képes elhagyni a laktanyát és elindul arra a területre, ahol a leginkább szükség van rá.

1595955315

(fotó: MH Altiszti Akadémia)

15.19

A vasúti töltést erősítik a tatai katonák


Komárom és Szőny között június 4-én, kedden reggel óta nyúlgátat építenek a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái. Két helyszínen – a szőnyi vasútállomás közelében, illetve az innen nem messze található Bocska-tónál erősítik a vasúti töltést, amely egyben a Duna gátja is.

Benda László ezredes, a dandár parancsnokhelyettese a helyszínen a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a megyei katasztrófavédelmi bizottság hétfőn délután kérte a tatai alakulat segítségét az árvízvédelmi munkálatokban. A kérést a Katonai Operatív Törzs jóváhagyta, majd az MH Összhaderőnemi Parancsnokság kirendelte a dandár katonáit Komárom térségébe.

1595955316

(fotó: Galovtsik Gábor)

„Jelenleg megelőző tevékenység zajlik, a vízügyes szakemberek előrejelzése szerint a Duna ezen a környéken pénteken tetőzik majd, addig még várhatóan több mint két métert emelkedik a folyó szintje" – árulta el az ezredes, akitől megtudtuk azt is, hogy a Magyar Honvédség több alakulatától is csoportosítottak át embereket Tatára, illetve önkéntes műveleti tartalékosokat is bevonnak a munkába. Az alakulat tartalékosai közül 40-en, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandártól pedig szintén tartalékosok 100-an érkeznek Tatára. A munkát várhatóan az esti órákban kezdhetik meg a töltéseken.

A parancsnokhelyettes hozzátette: azt még nem lehet tudni, hogy meddig lesz szükség a katonák munkájára, a vízügyes szakemberek azonban elhúzódó, legalább két hetes árvízre számítanak.

Az Ön böngészője nem jeleníti meg a beágyazott
tartalmat…


14.53

Gátakon a Bocskai-dandár katonái

Négyszázötven katona indul útnak ma 17 óra után az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni Kossuth laktanyájából azért, hogy részt vegyen a dunai árvízhelyzet elhárításában – tájékoztatott dr. Révészné Markovics Zita hadnagy, kommunikációs tiszt. Hétfőn délelőtt egyébként már 8 darab PTSZ-M típusú kétéltű, páncélozott szállító járművet is útba indítottak Debrecenből Győr és Tata irányába. Két oszlopban haladnak majd délután a járművek: az egyik oszlopot tíz személyszállító autóbusz, a másikat tehergépjárművek alkotják majd. A konvoj a Füredi útról a Balmazújvárosi úton keresztül a 35-ös számú főúton halad, majd az M3-as autópályán folytatja útját, átlagosan 70-80 km/órás sebességgel. Ezeken az útszakaszokon tehát forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők.

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi laktanyájából szintén négyszázötven katona indul útnak 17 óra után. Kedden hajnalra egyébként már egy Tátra vontató jármű is megérkezett Hódmezővásárhelyről a dandár hajdúhadházi helyőrségébe, ahonnan 8 PTSZ-M típusú kétéltű páncélozott szállítójármű indult el Győrbe és Tatra. Ezek a járművek három oszlopban haladnak majd: az autóbuszok és a tehergépkocsik a Zrínyi Miklós laktanyából az Ady Endre úton keresztül rátérnek a 47-es főútra, majd az M43-
as autópályán mennek tovább a győri 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred bázisa felé 70-80 km/órás sebességgel. Ezeken az útszakaszokon szintén forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők.

A debreceni katonákat a tatai 25. Klapka György Lövészdandár bázisán, a hódmezővásárhelyieket a győri rakétaezred bázisán szállásolják el éjszakára. A katasztrófa-elhárítási munkát szerdán reggel hat órakor kezdik meg: feladatuk a gátak erősítése és magasítása lesz a Duna felső szakaszán.

1595955316

(fotó: MH 5. Bocskai István Lövészdandár)

14.24

Az MH Katonai Közlekedési Központ tegnap Tátra P-50N trailereket indított Hajdúhadházra, amelyekkel ma 10-11 óra között megkezdték a PTSZ-M lánctalpas járművek szállítását Tata és Győr felé. Emellett több autóbuszt biztosítottak a járművek kezelőszemélyzetének szállítására is.

14.07

A Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljnál is érvényesítették a rendkívüli árvízvédelmi fokozatot. Az alakulattól búvárcsoport és könnyű vízimentő csoport indul el ma Tatára.

14.05

Interjú Lendvai Gábor főhadnaggyal, az árvízvédelemre kirendelt állomány parancsnokával.

Milyen feladatra készül a Bakony Harckiképző Központ az árvízi védekezés kapcsán?

Egy huszonhét főből álló csapattal indulunk a Komárom-Szőny-Almásfüzítői terepszakaszra, ahol vasúti töltés megerősítési feladatokat látunk el.

Mennyi időt tölt a csapat ezzel a munkával?

Egyelőre három napra készülünk, de öt napra elegendő felszerelést készleteztünk, hogy ne érjen minket semmi meglepetés.

Mit tartalmaz ilyenkor a felszerelés?

Minimálisan három-öt napos fehérneműt, tisztálkodó felszerelést, váltóruhát viszünk. Ebbe két váltás gyakorló ruházat tartozik, valamint alsó és felső esővédő felszerelés. Továbbá a feladat jellege miatt gumikesztyű, munkavédelmi kesztyű, gumicsizma is kerül a csomagokba.

1595955316

(fotó: Szausev Xénia / MH Bakony Harckiképző Központ)

Márciusban a Bakony Harckiképző Központ állománya is részt vett a Magyar Honvédség árvízvédelmi gyakorlatán. Az ott szerzett tapasztalatok most mennyire lesznek hasznosíthatók?

Természetesen a döntéseket mindig az adott helyzet megismerése után lehet meghozni. De a gyakorlat tapasztalatai közül is rengeteg dolgot fel tudunk használni, elsősorban a riadóztatás rendszerének gyorsítása, hatékonysága terén. Sajnos azt kell mondanom, hogy az állomány az árvízi védekezés terén sokéves tapasztalattal rendelkezik, hiszen 2006-ban és 2010-ben is voltak ilyen feladataink, ahol bizonyította a honvédség, hogy eredményesen képes részt venni a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában.

Várhatóan mi nehezíti majd leginkább a munkát?

A legfőbb nehézséget a kiszámíthatatlan, esős, szeles időjárás okozza, meg természetesen az éjszakai időszak, hiszen nem bízhatunk abban, hogy majd a Hold világít. Nyilván erre is felkészültünk, az éjszakai munkához szükséges felszerelések is a rendelkezésünkre állnak.

13.49

A várpalotai Bakony Harckiképző Központ katonái is megérkeztek Tatára.

13.12

A Magyar Honvédség készen áll legalább 8000 fő bevetésére, alakulatai felkészültek a technikai eszközigényekre, ezért a mentéshez szükséges eszközöket (PTSZ-M közepes lánctalpas úszó gépkocsi, 40 tonnás PMP szalaghíd komp, KD-87 könnyű deszant átkelő készlet, rohamcsónak, gumicsónak stb.) átcsoportosítja a bázislaktanyákba (Győr, Tata, Szentendre).

A honvédség felkészült a gáterősítési munkálatokra, a mentési feladatokra és a kimenekített lakosság ellátására, és helikopter képessége is készen áll a védelmi feladatokban történő részvételre.

1595955316

(fotó: Ács Dani / !!444!!!)

13.01

Ma reggel az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred homokzsákok megtöltésével kezdte el az árvízi védekezéssel kapcsolatos feladatokat. Az Ezred Könnyű Vízimentő és Szállító Csoportja kirendelés esetén egy tűzszerész járőrhajóval, illetve egy PTSZ-M közepes lánctalpas úszó gépkocsival készen áll az esetleges mentési feladatok végrehajtására is.

1595955317

(fotó: MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred)

12.27

A székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóalj kijelölt erői 12.05-kor megérkeztek Tatára.

12.25

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság ma az árvízvédelmi feladatokban való részvételre behívott 100 fő önkéntes védelmi tartalékost (ÖVT). Az elkövetkező napokban számuk folyamatosan bővül: nagyjából 300 önkéntes védelmi tartalékossal számolnak.

A tegnapi nap folyamán az MH Budapest Helyőrség Dandárhoz 10 napos kiképzésre bevonult önkéntes műveleti tartalékosok (ÖMT) közül 100 főt még a mai napon átszállítanak Tatára, ahol 3 napon keresztül vesznek részt az árvízvédelmi feladatokban. A 100 fő ÖMT önként jelentkezett az árvízvédelmi feladatokra, munkájukat a tatai alakulat koordinálja majd.

1595955317

(fotó: Galovtsik Gábor)

12.01

Az MH Pápa Bázisrepülőtéren elrendelték az árvízi védekezési készültség második fokozatában szereplő 100 ember kiértesítését. Négy URAL és négy UAZ gépjárművet készítettek elő, amelyek kora délután indulhatnak el Győr felé.

11.56

A debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár nyolc PTSZ-e elindult Hajdúhadház és Nyírtelek helyőrségből, Polgáron a két oszlop találkozik és egy menetoszlopban halad tovább Tata és Győr felé.

11.48

Az MH Pápa Bázisrepülőtér is felkészült az elsőfokú árvízvédelemre: kiértesítették és eligazították a technikai eszközök (egy UAZ és egy URAL) üzemeltetéséhez szükséges katonákat. Felkészültek a készenlét fokozására is, és az ehhez szükséges eszközök alkalmazására. Felmérték a bázis mentésben és védelemben szükséges eszközeit, és eligazították az egészségügyi személyzetet is.

11.43

A hétfői nap során először részlegesen, majd teljes mértékben aktivizálták a Magyar Honvédség Katonai Operatív Törzsét (KOT), hogy a haderő bekapcsolódjon az árvízvédelmi feladatok ellátásába. „A KOT a honvédség stratégiai szintű iránytó szerve, amely hasonló esetben az operatív feladatokat végzi: ide érkeznek be az országos hatáskörű szervek és az egyéb szervezetek – például a megyei védelmi bizottságok – felkérései, amelyekben katonai eszközöket, katonai erőt kérnek" – vázolta a törzs munkájának lényegét a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Nosza Vilmos ezredes, a törzs június 4-én szolgálatban lévő vezetője. „Ilyenkor mi indítjuk el a folyamatokat, amiket utána természetesen nyomon is követünk."

Az ezredes elmondta: az operatív csoportok aktivizálását követően kedden reggel négyszáz katona kezdte meg a munkát Komárom és Szőny térségében, elsősorban azon a gátszakaszon, ahol a vasútvonal a gát tetején fut. Itt jelenleg elsősorban a töltés magasítása a fő feladat, hiszen a prognózisok igen magas tetőzési szinteket valószínűsítenek a következő napokra.

Nosza Vilmos szerint a hivatalos közlésekben szereplő tizennyolc napos levonulás nagyjából reálisnak tekinthető a korábban, például többek között a 2002-es nagy dunai árvíz során megszerzett tapasztalatok tükrében. „Ez persze sok mindentől függ, elsődlegesen attól, milyen utánpótlás esik majd a következő időszakban a vízgyűjtő területen. Egyelőre mindenesetre erre a bő két hétre készülünk", fogalmazott az ezredes.

11.28

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 110 katonája kezdte meg az árvízvédelmi feladatait június 4-én kedden reggel Komárom és Szőny között. A katonák feladata az árvízvédelmi gátként is funkcionáló vasúti töltés megerősítése homokzsákokkal. Sándor Zsolt dandártábornok, az alakulat parancsnoka a honvedelem.hu-nak elmondta: a katonák megelőző tevékenységet végeznek a Duna tetőzéséig.

Hamarosan további erősítés érkezik Tatára: több száz katona és nehéz technikai eszközök – köztük lánctalpas PTSZ-ek – kapcsolódnak be az árvízvédelmi munkálatokba.

1595955317

(fotó: Szűcs László)

11.05

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kérdésekkel fordult az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredhez.

Az árvízi védekezés érdekében eddig milyen lépésekre került sor Győrben?

Június harmadikán az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred számára elrendelték a védekezést. Megkezdődött az árvízvédelmi feladatban érintett technikai eszközök felkészítése, valamint a feladat végrehajtásához szükséges felszerelések készleteinek ellenőrzése is.

Június negyedikén rendkívüli árvízvédelmi fokozatot rendeltek el, amelynek értelmében a győri alakulat bázislaktanyaként üzemel, vagyis a győri ezred személyi állományán kívül a Magyar Honvédség egyéb erői is a likócsi laktanyába érkeznek. Jelenleg 2×900 fő elszállásolására számítanak, amely állomány egy része – a kézi munkaerőn túl – speciális szakképességekkel is rendelkezik. (Búvár csoport mentőbúvárral, Egészségügyi csoport, Vízi szállító csoport, stb)

Milyen intézkedéseket terveznek és/vagy javasolnak?

A győri alakulat (és általában a Magyar Honvédség) nem irányítója az árvízvédelmi feladatoknak. Ha felkérés érkezik a Megyei Védelmi Bizottság részéről, a győri alakulat 200 fővel meg tud indulni a veszélyeztetett területekre.

Hány személy vonható be az adott államigazgatási szervnél a védekezéshez szükséges feladatok ellátására?

A kivont/tartalékos erők létszáma hogy alakul?
A 200 főn felül további 100-at tud biztosítani a győri alakulat várhatóan 19 órától, illetve megérkezésük után a várt 2×900 fő tudja megkezdeni a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtását. A laktanyában egyelőre nem tervezik a rendelkezésre álló védelmi tartalékos erők bevetését.

1595955317

(fotó: Krizsán Csaba / MTI)

10.58

Segít(s)ünk! Az árvízzel kapcsolatos hírek, felhívások, segítségre szoruló családok, háziállatok, elakadt járművek térképe itt található.

10.54

Az MH 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóalj kirendelt katonái délelőtt fél 11-kor elindultak Tatára.

10.37

Az Ön böngészője nem jeleníti meg a beágyazott
tartalmat…
Indulás előtt a MH Bakony Harckiképző Központ katonái.

09.58

Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt. A miniszterelnök a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és mozgósítani tudnak körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt.

Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható – közölte Orbán Viktor, hangsúlyozva ugyanakkor: „reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében".

1595955318

(MTI)

09.52

Június 3-án este indult el a hódmezővásárhelyi helyőrségből egy Tatra (815 VT P-50 N) vontató Hajdúhadházra, és a hajnali órákban meg is érkezett. Hódmezővásárhelyen egy másik vontató is készenlétben van. A vontatók segítségével indul ma (június 4-én) 10 óra körül Hajdúhadházról, valamint Nyírtelek bázisról nyolc PTSZ-M kétéltű, lánctalpas szállítójármű. Ebből négy Tatára, négy pedig Győrbe érkezik várhatóan ma este 8 és 9 óra körül.

Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj ma Zászlóalj Mentesítő Berendezéseket és egy Személyi Mentesítő Konténert, egy RÁBA 8m3-es vízszállítót és három RÁBA személy és anyagszállító tehergépjárművet csoportosít át a tatai laktanyába. A székesfehérvári laktanyából várhatóan 10.00-kor indulnak el.

Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred felkészült, és kijelölt 25 főt a Védelmi Romeltakarító Csoportba, akik Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál tevékenykednek majd; egy terepjáró tehergépkocsival, valamint egy autóbusszal várhatóan ma kora délután indulnak el Székesfehérvárról.

Az MH Altiszti Akadémián folytatódnak az előkészületek: feladatuk a Dunakanyar térségének árvízi védekezésében való szerepvállalás.

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredtől ma kora délután egy búvárcsoport mentőbúvárral, egy egészségügyi csoport, egy áramellátást és világítást biztosító csoport illetve egy könnyű vízi mentőcsoport indul Győrbe.

A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ első váltása mintegy 25 fővel indul útba legkésőbb délig. Az alakulat emberei Tatára mennek, a Komárom-Szőny-Almásfüzitő vasúti vonal védelmét ellátni. Az egység várhatóan szerda hajnali 2 órakor kezdi meg a homokzsákok töltését és a gát megerősítését.

1595955318

(fotó: Szausev Xénia / MH Bakony Harckiképző Központ, Várpalota)

08.33

Kedden négyszáz katona kezdi meg munkáját az árvízi mentésben – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke június 4-én, kedden az M1 Ma reggel című műsorában. A vezérezredes közölte: a Magyar Honvédségnél már hétfőn elrendelték a készenlétet. Elsőként az aktív katonai szolgálatban állókat vetik be, szerdától viszont az önkéntes védelmi és az önkéntes műveleti tartalékosokat is bevonják – tette hozzá.

A vezérkarfőnök arra is kitért, hogy a Magyar Honvédségnél állandó készenléti szolgálat is van, amely például a katasztrófavédelmi feladatok ellátására kijelölt erőt jelenti. Ez – a szükséges eszközök mellett – mintegy 1500 embert jelent. Megkezdték a technikai eszközök átcsoportosítását is az ország keleti részéből Győr és Tata térségébe – mondta Benkő Tibor.

A honvédségnek számos olyan eszköze van, amely az árvízi mentésben nagy segítséget jelenthet, például olyan helikoptereik, amelyek kéttonnányi homokzsák szállítására is alkalmasak. Ha elrendelik a veszélyhelyzetet, akkor a honvédség hat helikoptert tud bevetni.

Hétfőn Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban számítani kell. Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére rendkívüli készültséget rendelt el Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.

A Honvédelmi Minisztérium szintén hétfőn közleményben tudatta, hogy az árvízvédelmi feladatok ellátására a tárca közigazgatási államtitkára elrendelte a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer részleges aktivizálását. A honvédség készen áll a várható feladatok végrehajtására – írták.

(MTI)

(További képeinkért kattintson a képgalériákra, melyek szintén folyamatosan frissülnek!)

Készítette: Füzes Judith, Szűcs László, Draveczki-Ury Ádám