Túl-él-ni

14:00 óra: Kisimult arcok, nyugodt tekintetek; mindenki összpontosít a kiképzést végző katonákra, az elméleti oktatáson elhangzott „túlélési praktikákra". „Ez érthető" – hangzik a sorokból, „Majd meglátjuk"  – érkezik a válasz.

16:00 óra: A puha, selymes, a láb alakját körvonalaiban lágyan – szinte észrevehetetlenül – körülölelő kényelmes cipőket már mindenkinél felváltotta a ridegebb, keményebb bakancs, az elegánsan praktikus ruházatot a gyakorlóruha: valami készül…

16 óra 30 perc: Itt van a megpróbáltatások előszele: 300 méteres akadálypályán kúszás-mászás, vizeskanna-cipelés, egy pici autótolás – mondjuk lazításképpen (huhh!) –, húzódzkodás függésben, farönkcipelés (tudtak valamit ezek az északi népek), karhajlítás, -nyújtás mellső fekvőtámaszban, iramfutás „na mi lesz már"  kísérőzenére… A helyzet – hogy Rambót idézzem – kezd komolyra fordulni! És hol van még az éjszaka?!

17 óra 30 perc: Benne vagyunk a gyakorlati foglalkozások sűrűjében. Itt már nincs kiszállás. Hallgatni és figyelni. Figyelni és hallgatni a túlélésre felkészítő katonákat. Valahogy jobban tiszteljük őket, mint bármikor azelőtt.

21 óra 30 perc: Nincs mese, megkezdjük közel tizenkét órás éjszakai menetünket. Tizenöt újságíró a tér három irányába egy-egy tájolóval s térképpel a kezében nekivág a megpróbáltatásoknak. Atyaég, hol van még a vége???

00:00 óra előtt pár perccel: Megérkezik a harmadik csapat is az első tájékozódási ponthoz. A másik kettő már rég beért a saját pontjára. Ők harmadannyi távot tapostak első nekifutásra; lesz még ez így se, fordul még a kocka. Azután jönnek a korábban begyakorolt feladatok. Már éles helyzetben. Fáradtabban, mint hét órával ezelőtt, de még mosolygós arcokkal. Ki-ki a saját foglalkozási pontján teljesít: egy mindenkiért, mindenki egyért.

02:00 óra: Szép-szép a hullócsillagos éjszaka, de ki törődik most ezzel. Hasra ne ess, most ez a legfontosabb. „Gödör!" – hasít a levegőbe a figyelmeztetés, s az oszlop egy emberként kikerüli azt. Akadály van elég. A szúrós iringó csalafinta rejtőzködéssel kerül elő a semmiből. Szisszenünk nagyokat.

03 óra 30 perc: Újabb tájékozódási pontot hagyunk magunk mögött. Éjjeli menedéket építünk. Nem egyszerű, hisz’ ahhoz látni kellene. Feljött a hold, lett egy cimboránk. Látni már látunk, ám újabb ellenséget kaptunk: megizzadt ruhánkon keresztül hátunkat a hűvös szél mardossa. A bakancsunk is dezertált, lett egy vízhólyagom. Mintha hirtelen minden összefogna ellenünk. Nem baj, most nem adhatjuk fel…

06:00 óra: Az utolsó foglalkozási helyeket is elérték a csapatok. Mi tüzet gyújtunk. No, még szép, hogy gyufa nélkül. Látni már látunk – a felkelő nap átizzadt ruhánkat is biztatóan melengeti  –, de a hajnali harmat csak a bosszúságunkat tetézi. Márpedig itt ma tűznek kell lennie! Ha nehezen is, de lett. Soha nem örültem még ennyire az avart nyaldosó pici lángoknak…

08:00 óra: Kezd visszatérni az életkedvünk, ez már a célegyenes. Van, aki új erőre kap, mások már a meleg fürdőre gondolnak. Milyen egyszerű, csak megnyitom a csapot…

08 óra 30 perc: Célba értünk. Kettős célba. Legyűrtük a távot, a sötétséget, a nélkülözést, a fáradtságot… Egy kicsit bizonyítottunk saját magunknak is.

10 óra: Útban hazafelé. A különleges műveleti zászlóalj katonáit minden elismerés megilleti: a fegyelem, a lelkiismeretesség, a felhalmozott tudás nagyszerű hivatástudatra vall. Sokat segítettek nekünk is. Nagyszerű katonák ők!

18:00: Itthon. Nyugalom, kényelem, lazulás. Minden olyan természetes, megszokott. Egy pohár vízért nyúlok, nagyot kortyolok belőle. Most annyira más íze van…

Fotó: Dévényi Veronika

További képekért kattintson galériánkra!