Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzoltókat oktatnak a tűzszerészek

Szöveg: Szűcs László |  2012. szeptember 25. 12:19

„Az a képesség, amire önöknek szükségük van, a tűzszerészeknél rendelkezésre áll” – mondta Huszár János dandártábornok a Magyar Honvédség újpesti hadikikötőjében szeptember 25-én.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke a tűzoltók számára rendezett robbanótest felismerő képzés megnyitóján vett részt.

Huszár János dandártábornok kiemelte: az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred felkészült katonái át tudják adni azt a tudást, amire a tűzoltóknak az élet- és vagyonmentés során, saját biztonságuk megóvása érdekében is szükségük lehet.

1595942126

A Honvéd Vezérkar és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között létrejött együttműködési megállapodás értelmében a tűzszerész és hadihajós ezred szeptember 25. és november 27. között,  naponta 25–25 fő, azaz összesen mintegy 600 tűzoltó – az ország egész területéről érkező kárhely- és rajparancsnokok – részére szervez úgynevezett robbanótest felismerő képzést.

A kurzus első napján megtartott ünnepélyes megnyitón Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő hangsúlyozta: a tűzoltói munka velejárója, hogy a beavatkozáson jó részében előre nem látható veszélyekkel találkoznak. A rendkívüli helyzetek közül is kiemelkednek azok, amikor a helyszínen robbanóanyagok, robbanótestek, illetve pirotechnikai anyagok kerülnek elő.

„Ebben az évben ötvenhat olyan eseményük volt, amikor bombatestet találtunk, vagy egy beavatkozás során más miatt kellett értesítenünk a Magyar Honvédség tűzszerészeit. Kollégáinknak fel kell ismerniük ezeket az eszközöket, ezért kértük a honvédség szakembereinek segítségét" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Bérczi tábornok. Hozzátette: a tűzoltóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy mi a teendőjük ilyen esetben, milyen biztonsági rendszabályokat kell betartaniuk és mi az, ami biztonságossá teszi az ő beavatkozásukat is.

1595942127

Csurgó Attila alezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred megbízott parancsnoka hangsúlyozta: a tűzszerészek a tűzoltók robbanótest felismerő felkészítését napi nyolc órában végzik, ebből két óra gyakorlati foglalkozás. Az alakulat katonái közül az első osztályú tűzszerészek, tehát a legjobban felkészült szakemberek vezetik az oktatásokat – tette hozzá az alezredes.

A megnyitót követő látványos bemutatón a tűzoltók és a tűzszerészek azt szemléltették, hogy egy kárhelyen miként zajlik a szakemberek együttműködése. Egy közlekedési baleset utáni mentés során a tűzszerészek robbanószerkezetet találtak az egyik roncsolódott autóban. A sérült kimentését követően értesítették a Magyar Honvédség tűzszerészeit, akik a helyszínre érve kiemelték a gépjárműből és elszállították a második világháborús aknavetőgránátot.

Fotó: Rácz Tünde